Emmett szalagavatói beszéde

Szalagavatói beszéd, mely nagy valószínűséggel Emmett Cullen tollából kerekedne ki és szájából hangzana el, ha nem lenne, öhm… (Teljesen független a Vérvörös alkonyattól!)
Amúgy ez tényleg a mi szalagavatónkon elhangzott beszéd vázára épül, kicsit megspékelve és hagyva, hogy a szerző kivetkőzzön önmagából és megalkossa ezt a… művet???
Jó szórakozást!
(Zárójelben az írás közben felmerült gondolatokat olvashatjátok!)

Zabálnivaló embertársaim!
(Nem jó, ilyet még viccből sem mondunk, mert egyáltalán nem vagyunk egy súlycsoport!)
Tisztelt ünneplők és ünnepeltek!
(Jobban mondva, emberszármazásúak, emberek és miszturgikus… mitusztikus… ááá, soha nem tudtam kimondani ezt a szót! Szal valamilyen hülye és „kus”-ra végződő nevű lények!)

Tavaly ilyenkor némileg irigykedve néztük a végzősöket (már aki, mert én már annyiszor végigjátszottam ezt a baromságot, hogy ha tudnék, hányingert kapnék tőle, és különben is, ha nem lennék vámpír, akkor tuti, hogy nem emlékeznék rá, mi volt tavaly ilyenkor… Mert hol van már a tavalyi hó?), akik büszkén álltak szüleik, testvéreik, tanáraik és barátaik előtt (és annyira be voltak rezelve, hogy úgy néztek ki, mintha karót nyeltek volna vagy a kivégzésre készülnének…), készen arra, hogy átvegyék méltán kiérdemelt kék szalagjukat (hagyjanak már végre békén ezzel a kék szalag dumával!). Akkor talán még nem is tudtuk, hogy mindez mit jelent. (No comment!)
Hogy a szalag nem csak egy masni (nem bizony, mert szépen van megkötve…), amit hordasz majd és kimutatod ezzel, hogy végzős vagy (vagy vacsi?). Ez annál sokkal több. (A sokkal az egy vagy két „k”?)
A szalag elválaszt (na ne, most jön majd Mózes a Vörös-tenger effekttel, vagy mi a franc?), és még szorosabban összekovácsol bennünket (tisztára, mint a Gyűrűk urában…). Egyben figyelmeztet arra (hogy fuss, rohanj az életedért, mert egy rakat vámpír járkál a suliban…), hogy életünk egy fordulóponthoz közeledik, amit támaszok nélkül nem fogunk tudni teljesíteni. (Oké, most már tudom, hogy az építőmunkások is miért mindig a szívlapátra könyökölnek…) Hiszen ki gondolt még akkor az érettségire vagy a főiskolára, egyetemre? (Hiszen a többségében már jártam és mind egyformák!) Az csak vágyálomnak tűnt, távolban felsejlő jövőképnek. (Ki az a gyöpös – értelmezést lásd a Másnaposok-ban -, aki ilyen mondatot összehoz? Élő ember nem beszél így! Hoppá, de én nem nagyon vagyok élő… Bár… Ebbe most ne menjünk bele!)
Aztán eltelt egy év és most itt vagyunk. (És fél óra múlva kezdődik a kosárdöntő, szal húzzunk bele, de villámgyorsan!) Itt állunk az ő helyükön és most már mindent értünk. (Ha ennyire meg vagytok világosodva, akkor magyarázzatok már el nekem néhány dolgot…) Beavattak bennünket a titokba (Alice, ugye senki nem sejt semmit?), hogy milyen érzés utolsó évesnek lenni (huh – homloktörlés, bár nem izzadunk), a legnagyobbnak az iskolában. (Ezt most képletesen, vagy szó szerint kell érteni?...)
Már nincs okunk irigykedni. (Mér… Volt valaha is okunk?) Az irigység helyét átvette a megszeppentség, a hála, a szeretet, a megkönnyebbülés és a szomorúság. (Hát, ha Jazz mindezt érzi, akkor tuti, hogy kikészül, mire itt lenyomtuk az ipart…)
Megszeppentünk, hiszen mindannyiunk számára új ez a helyzet (már akinek…) és nem tudjuk biztosra, hogy mit is hoz a jövő. (Persze, mert nektek nincs egy olyan izgága húgotok, aki a következő évi tőzsdemozgásokat is 99,99 %-os biztonsággal megmondja…)
Hálával tekintünk végig a számunkra oly fontos emberek arcán (nyami, husi…), és látjuk, hogy ugyanazt a szeretetet kapjuk vissza, amit mi adunk. (Kis szünetet tartunk, és kicsavarjuk a nyálat a ruhadarabjainkból…)
Megkönnyebbülünk, mert végre elértük a jól megérdemelt jutalmunkat (Végre mehetek vacsizni?), de mégse tudunk felszabadultak lenni, mert tudjuk, hogy ez valaminek a vége. (A valakinek stílusosabb lenne, de mivel vega vagyok, ezért maradjunk a valaminél…)
Tudjuk, hogy már csak fél évet tölthetünk itt, és ez fáj. (Szóljon, ha valakinek fáj valamije, és akkor segítek…) Egy olyan biztonságos világot veszítünk el fél éven belül, amire eddig számíthattunk, amiben valakik voltunk. (Csapkodva veri az asztalt, mire a családja megrökönyödve fordul felé, ugyanis az ütés miatt kettérepedt a bútor…)
Az érettségi után magunk mögött fogjuk hagyni iskolatársainkat (és még az a szerencséjük, hogy nem vérbe fagyva…), tanárainkat (lemészárolva…) és kilépünk egy új világba. (Kolumbusz is így indult neki…) A szalagavató talán erre is készít fel bennünket egy kicsit. (???) Hogy ne fájjon annyira az elválás (csak nekik fog fájni, de csak egy picit…), hogy ne szakadjunk el annyira hirtelen egymástól. (Miért jutott most eszembe a Titanic?)
De most még nem jött el a búcsú ideje. (Vacsi elnapolva… Emmett bácsi hangulata a béka segge alatt…)
Ma ünnepelni jöttünk ide, és nem szomorkodni. (Köszike!) Ma minden tekintet ránk szegeződik (mert minket amúgy nem bámulnak meg nap, mint nap!), ahogyan feltűzik szívünk fölé az iskola szalagját (csak át ne szúrják a tűt, mert hogy magyarázom ki, hogy elgörbült a vége?), amit felemelt fővel és büszkén fogunk viselni, öregbítve ezzel is második otthonunk jó hírét. (Na, persze…)
Most pedig az itt maradó harmadikosokhoz fordulok egy percre. (15 perc és kezdődik a meccs…!) A végzős osztályok nevében szeretném megköszönni az eddigi fáradozásotokat értünk. (Csináltak is valamit értünk ezek a kis nasi-ivadékok?) Csodálatos teljesítményetekkel hozzájárultatok a mai nap tökéletességéhez és mosolyt csaltatok az arcunkra. (Az tényleg vicces volt, amikor az egyik csaj majdnem hasra esett 15 centis tűsarkúban…)
Fantasztikus dolog érezni (már, ha érzel valamit vámpír létedre..) a gondoskodást és tudni, hogy szíveteket (De morbid!), lelketeket hozzáadtátok a munkához, pedig cserébe csak pár szép szót tudunk nyújtani. (Többek között azt, hogy ne gyere a közelünkbe, ha jót akarsz magadnak…)
De ezzel a pár szép szóval sem tudnám megállítani az idő múlását (khm, khm…), hiszen egy év múlva ti fogtok itt állni majd és rájöttök a titokra (már megint ez?), amit nem kell kimondanunk (Hát, Edwardnak tuti, hogy nem kellene elmondani…), mert belopja magát a szívetekbe. (Vagy vésővel kell beleoperálni…) Én pusztán egy Bertold Brecht-idézetet szeretnék megosztani veletek. (Ez volt az első, amit a Google kidobott…)

„Egyszer mindent elér az ember,
Azt is, mi most még messze cél.
Csak küzdj és áldozz, ne csüggedj el,
S győzelmed lesz a hősi babér.”

(Edward likeolná!)
Kívánjuk, hogy nektek is sikerüljön elérnetek a kitűzött céljaitokat (felvont szemöldök), és soha ne adjátok fel, mert van miért küzdeni. (Egy grizzlyvel, főleg!)
Köszönöm szépen! (Futás, mert Jazz elszabadul!)

U.i.: A Vérvörös alkonyathoz írt kritikákra is fogok válaszolni - legkésőbb a szünetben - , csak egy kis levegőt hadd vegyek!XD

Íme, ilyen, amikor kissé fáradt a művészi vénám!