Before the Dawn - 6. fejezet

Sziasztok!

Itt a friss BtD fejezet, vegyétek és vigyétek kedvetek szerint! :D
Ma jobb hangulatban voltam, így hagytam a fiataloknak, hogy egy kicsit jól érezzék magukat, de csak egy kicsit! ;) Még túlságosan az elején vagyunk, és sok mindent kell átélniük!XD
És egy pettyet lebbentek a "vörös démon" "fátylán" is, hogy a következő részre felkészüljünk! :D
Jó szórakozást hozzá!
Pusz
Szylu

Running away

„Mert előttem állsz

Még ha nem is látlak

Itt vagy velem

Ó, az Időn túl

Menekülj, mert bűvös körbe zárlak

Hogy rabságodba szerelmet tanulj…”

(Ákos: Menekülj)

Kirohanva az utcából kénytelen voltam lassítani, jobban mondva felvenni egy ember csigalassú tempóját, mert egyre közeledtem a belváros felé, ahol ilyenkor még nagy volt a nyüzsgés. Az is hátráltatott, hogy lehajtott fejjel kellett rohannom az emberek között, hiszen a nemrég elfogyasztott vér hatására a szemem visszanyerte eredeti vérvörös színét. Néha-néha nekimentem egy-egy járókelőnek, akik méltatlankodva fordultak utánam, hogy a gondolataikhoz társuljon még pár, a szájukból elhangzó káromkodás is.

A tömeg viszont a kezemre játszotta Bellát, aki szintúgy emberi tempóban vágott át a téren és a „hazai pálya” előnye is nálam volt. Tudtam, hogy merre veszi az irányt, ezért egy másik utcába kanyarodtam be, hogy elébe kerüljek. Egy elhagyatott sikátoron suhantam keresztül, majd kiléptem az utcára és éppen megcsíptem a hátrafelé tekingető Bellát, aki egyenesen a karjaimba rohant.

Rémülten, tágra nyílt szemekkel nézett fel rám, majd amikor tudatosult benne, hogy kibe ütközött, megfeszítette az egész testét és ütlegelni kezdte a mellkasomat.

- Engedj el! – sipította pár oktávval magasabb hangon, mire a közelünkben állók minket tüntettek ki a figyelmükkel.

Gyorsan cselekednem kellett, ha nem akartam még nagyobb nézőközönséget magunknak, így magamhoz szorítottam Bella kecses testét, és a derekánál fogva megemeltem, majd becipeltem a néptelen sikátorba, ahol már nem láthattak bennünket.

A talpára állítottam, és elléptem tőle, hogy egy kis mozgásteret hagyjak neki, és lenyugodhasson. Amire viszont nem számítottam, hogy nem pillanatok alatt fog beszélgetőképes állapotba kerülni, és ezt a tudtomra is hozza majd az ő sajátos módján. A következő pillanatban Bella tenyere egy hatalmas csattanással találkozott az arcommal és bár csak kissé fájt az ütése, a szándékot érzékeltetni tudta.

- Ha még egyszer hozzám mersz érni, eltöröm az állkapcsodat és utána az összes csontodat! – sziszegte és a szemei elfeketedtek a dühtől.

- Ha nem akartál volna jelenetet rendezni az utca kellős közepén, akkor nem kellett volna ilyen drasztikus eszközökhöz folyamodnom! – vágtam vissza és közben a némileg sajgó állkapcsomat tapogattam.

- Ha nem üldöztél volna végig a fél városon, nem rendeztem volna jelenetet! – tette csípőre a kezeit és dühösen fújtatott egyet, de a tekintetemet gondosan kerülte.

- Ha nem rohantál volna el úgy, mint akit puskagolyóból lőttek ki, akkor nem jöttem volna utánad! – védekeztem. – És tulajdonképpen mi a fészkes fenét csináltál te azon a környéken? Az egyáltalán nem nőknek való hely.

- Csak káprázott a szemem, vagy a barátnődet láttam melletted ücsörögni, aki tudtommal nő? – Az arcomra pillantott, de a szemkontaktust nem vette fel. – Esetleg tévednék?

Erre nem tudtam mit reagálni, mert féltem, hogy olyat vágnék a fejéhez, amit egyáltalán nem gondolok komolyan, csak a büszkeségem mondatná velem a szavakat. Visszatértem tehát az eredeti kérdésemhez.

- Mit kerestél te ott, abban a sikátorban? – vontam fel a szemöldököm.

- Biztosan nem azt, amit te – suttogta és vonásai megkeményedtek.

- Ebbe most ne menjünk bele! – csattantam fel. – Utoljára kérdezem, hogy mi…

- És ha nem válaszolok, akkor mi lesz? – vágott közbe és a szemei fényesen megcsillantak. – Mit fogsz tenni, Edward? Beárulsz a barátnődnél?

Egy szempillantás alatt nyomtam neki a falnak és törékenynek tűnő teste tökéletesen simult az enyémhez. Nem árasztott már magából melegséget, mégis úgy éreztem, hogy mindenem ég és szikrák pattantak ki kettőnk között. A bizsergés végigfutott a gerincemen és megremegtem tőle.

Arra számítottam az előző kirohanása miatt, hogy majd nekem esik és úgy kell lefognom, de csak állt ott mozdulatlanul és lehunyta a szemeit. Lehajtottam a fejemet, és nem bírtam visszafogni magamat, így beleszagoltam a nyakán a bőrébe.

- „A kísértéstől csak egyféleképpen szabadulhatunk meg, ha megadjuk magunkat neki” – mormogtam, ahogyan a levendula és frézia kettőse lassan bekúszott az orromba és eltelítette minden érzékszervemet.

Szavaim hatására Bella nyakán megfeszültek az inak, de ezt betudhattam annak is, hogy orrommal gyengéden végigsimítottam bársonyos bőrén le, egészen a válláig. A visszafelé vezető utat viszont már az ajkaimmal tettem meg és továbbhaladva kirajzoltam az álla vonalát is. Egyik kezemmel megtámaszkodtam a feje mellett a falnál, a másikkal gyengéden beletúrtam a hajába és magamhoz húztam őt.

Ajkai csak centikre voltak az enyémektől, és meg akartam csókolni. Soha nem vágytam még így az érintésére. Kellett nekem, jobban, mint bármi más a világon. Ha egy pillanatig is kételkedtem abban, hogy már nem szerettem őt, az abban a momentumban elszállt, amikor kínzóan lassan az ajkai felé hajoltam. Ha megcsókolnám, azzal talán bebizonyíthatnám, hogy azok a szavak, amiket tíz évvel ezelőtt mondtam neki, mind hazugságok voltak és csak azért hagytam el őt, hogy megvédjem magamtól.

A szám gyengéden érintette az övét, és halott testem azonnal életre kelt. Tudtam, hogy most már nem kell visszafognom magamat, nem tehetek benne kárt, de nem bírtam elhinni ezt az egészet. Itt volt, a karjaimban, és hagyta magát megcsókolni. Nem reagált, amit vehettem volna rossz ómennek is, de magukkal ragadtak a vágyak, és még többet akartam. A falat támasztó kezemmel átkaroltam a derekát, és még azt a minimális távolságot is áthidaltam a testünk között, ami eddig volt.

Az ajkai elnyíltak, ami évekkel ezelőtt megállásra késztetett volna – ilyenkor mindig intenzívebben érzékeltem a vérét –, most viszont csak tovább fokozta éhségemet. Normális körülmények között nem estem volna neki az utca kellős közepén, de nem tudtam ellenállni.

Nyelvemmel előbb az alsó, majd a felső ajkát rajzoltam körbe, miközben a kezem önálló életet élt a derekán és a felsője alá vándorolva a csípőcsontján köröztem a hüvelykujjammal. Már készültem arra, hogy megteszem a következő lépést és elmélyítem a csókot, amikor Bella telt ajkai megmozdultak, és megemelve a fejét visszacsókolt. Vagyis egy csodálatos másodpercig azt hittem, hogy visszacsókolt, de csak úgy ügyeskedett, hogy a lehető legkönnyebben, és legerősebben beleharaphasson az alsó ajkamba.

Ha a pofon, amit tőle kaptam, csak egy kicsit fájt, akkor erre azt kellett mondanom, hogy pokolian demonstrálni tudta az erejét. A meglepetés ereje is közrejátszott abban, hogy elszakadva tőle ugrottam egyet hátra, és a szám elé kaptam a kezemet.

- A francba, Bella! – csattantam fel és ránéztem.

Arca diadalittas volt, felvonta egyik szépen ívelt szemöldökét és karba fonta a kezeit a mellkasa előtt. Nyugodtan vette a levegőt velem ellentétben, tehát nem kavarták fel az előbb megtörtént események.

- Megharaptál! – mondtam ki a tényt. – Mégis miért?

- Megcsókoltál, azért – közölte.

- Igen, de… – védekeztem volna, de elhallgattatott.

- Nem csinálhatod ezt! – vesztette el az önuralmát és kezdett el kiabálni. – Nem tehetsz úgy, mintha minden a legnagyobb rendben volna és nem játszhatod meg magadat! És főleg nem érhetsz hozzám csak így! Nem játszhatod ismét a gyerekes és kisded játékodat, mint tíz évvel ezelőtt! Én…

Elkaptam az egyik csuklóját és magamhoz rántva ismét megcsókoltam. Durva voltam vele, emberként régen fájdalmat okoztam volna neki, de most már egyenrangú félként kezelhettem. Mindkét kezemmel átkulcsoltam a derekát, hogy még véletlenül se tudjon szabadulni, míg ő apró kezeivel a mellkasomat ütlegelte. Amikor csak tudott beleharapott az ajkaimba, de most nem hagytam magamat eltántorítani. A fájdalomnál sokkal nagyobb úr volt a vágy, ami bennem tombolt. Viszont sehogy sem tudtam megtörni az ő ellenállását. Elkeseredettem simítottam végig a hátán, cirógattam a tarkóját, de továbbra is ellenkezett.

Már feladtam volna a küzdelmet, amikor nyelvem véletlenül találkozott az övével, és erre Bella felnyögött. A kezei megálltak a levegőben, hogy egy másodperccel később az ingembe markolva húzzon magához közelebb és ajkai együtt mozogtak az enyémekkel. Semmi lágyság nem volt a mozdulataiban, csak a szenvedély és a nyers vágy irányította őt, ahogyan engem is.

Vámpírsebességgel nyomott neki a hátam mögött lévő falnak – éreztem, hogy kisebb vakolatdarabok potyogtak ránk – és bal lábát felhúzva a csípőm mellé helyezte. Jobb kezével beletúrt a hajamba, másikkal pedig az ingem gombjait kezdte kibontogatni. Végezve vele végigsimított félig fedetlen mellkasomon és hasamon, és soha nem tapasztalt érzés suhant át rajtam, amitől felsóhajtottam.

A kellemesnél is jobb érzés azon nyomban eltűnt, ahogyan Bella a másik falhoz húzódott és rémülten nézett rám. Fekete szemei gyönyörűen csillogtak, ahogyan tekintete elveszett az enyémben, és pupilláján láttam visszatükröződni a saját arcomat. Az íriszem nekem is fekete volt, hiába táplálkoztam negyed órával ezelőtt, és az ajkaimon ott díszelgett Bella harapásainak nyoma, amit egy ember nem vett volna észre, egy vámpír viszont nagyon is jól láthatta.

A boldogság hullámokban csapott át felettem – Bella visszacsókolt! –, hogy aztán egy jól elhelyezett mondattal elnyeljen a sötét mélység.

- Azért jöttem utánad, hogy bocsánatot kérjek a szállodai viselkedésemért – suttogta lehajtott fejjel. – Nem akartam bunkó lenni, tényleg.

Felnézett, hogy lássa, hogyan reagálok, de tőlem csak egy bólintásra futotta. Nekidöntötte a fejét a falnak és lehunyt szemekkel folytatta.

- És azt is el akartam mondani, hogy jobb lesz, ha tartjuk a három lépés távolságot – szúrt szíven.

- Mi? – képedtem el.

Azok után, amit az előbb csináltunk, ezt nem gondolhatja komolyan!?

- Ahogyan te is túlléptél rajtam, úgy én is megtettem – súgta.

- Bella – akartam valamit mondani, de a szavak szétfolytak az elmémben.

- Sajnálom, Edward, de már nem szeretlek – mondta halkan, lehunyt szemekkel.

Ellökte magát a faltól, és ahogyan ma már egyszer, megint eltűnt előlem; alakja beleveszett a sötétségbe. Dermedten álltam ott, és próbáltam felfogni az elhangzott mondatok értelmét, de az agyam hevesen tiltakozott ez ellen. Azt akartam tíz évvel ezelőtt, hogy lépjen túl rajtam, és most, hogy ez megtörtént, vissza akarom forgatni az idő kerekét, hogy minden egyes hazug szavamat visszavonjam.

Mérgesen csaptam rá a falra, mire egy újabb adag vakolat hullott le a földre.

- Attól, hogy szétszeded a berendezést, még nem fog megoldódni minden problémád – közölte „gardedámom” a fejem fölül.

Nagyot sóhajtottam és felnéztem rá.

- Hallottál mindent? – kérdeztem elkínzottan.

- Igen, és a „végjátékhoz” még kép is társult – mutatott fel a szemközti ház tetejére, ahonnan szemmel tudta tartani az eseményeket. – És meg kell, hogy mondjam, pocsékul hazudik, még vámpír létére is.

- Nem hiszem, hogy hazudott – suttogtam csalódottan, és ezzel beismertem az igazságot.

- Ugyan, Edward! – csóválta meg a fejét, és vörös tincsei ide-oda szálltak a levegőben. – Kis híján megerőszakolt, bár nem nagyon ellenkeztél volna, szerintem, utána meg nem mer a szemedbe nézni, amikor közli, hogy már nem szeret? A hazugságvizsgálóm kiakadt tőle!

- Azt kérte, hogy maradjak távol tőle.

- Nem, ő azt kérte, hogy tartsd meg a három lépés távolságot, és az más – helyesbített, és nem értettem, hogy mire célzott. – Három lépést egy laza ugrással át lehet hidalni és…

- Ő is tiszteletben tartotta a döntésemet, hogy Volturi tag lettem, és én is megtisztelem őt azzal, hogy békén hagyom – mondtam fájdalmasan.

Egy árny suhant el mellettem, és mire feleszméltem, már az utca végén volt.

- Most meg hova mész? – kérdeztem zavarodottan, mert többször is megesett már, hogy csak úgy, egyik pillanatról a másikra lelépett, és napokig nem jelentkezett.

- Ha te nem vagy képes utánamenni, és beszélni vele, akkor majd én megteszem – válaszolta hátra sem fordulva. – És személyesen is meg kell ismerkednem azzal a nővel, aki miatt nem vagy képes normálisan gondolkodni! Szerintem kedvelni fogom!

- Casey, ne! – kiabáltam, de mintha a falnak beszéltem volna, már fel is szívódott.