Vérvörös alkonyat

Sziasztok!

Még mindig lehet kérni a Vérvörös alkonyatot "PDF" formátumban, ha esetleg valaki még nem tette volna meg, és szeretné! :)
Az e-mail címem oldalt! ;)
Puszmancs

Szylu

2010. augusztus 27., péntek

Minden a feje tetejére áll…

Sziasztok!

Igen, tudom, hogy mára egy frisst ígértem, de sajnos nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan szerettem volna, és nem haladtam valami jól! Hatalmas bocsánatkérés érte!
Megpróbálom összehozni szombat-vasárnapra a kövit, de nem ígérhetek semmit, mert ez a sulikezdés és koliba költözés egy kicsit megkavarta a dolgokat!
Kárpótlásul viszont egy régebbi novellával ajándékozlak meg Benneteket! Lehet, hogy vannak, akik már olvasták, hiszen ez volt az, ami a Merengő egyik pályázatára íródott! A választott szituációm a következő volt: Jasper edzéseket tart az újszülöttek serege elleni felkészülés miatt. Nem éppen tartottam magam a szituációhoz, de azt is beleírtam!XD
Jó szórakozást!
Pusz
Szylu

Minden a feje tetejére áll…

Félálomban fordultam át az ágyamban, mire az anyag megfeszült rajtam. Oh, remek! - bosszankodtam magamban és lustán visszanyúltam a másik oldalamra a hátam mögött, hogy kiszabadítsam a takarómat. Kezem a hűvös farmeranyaghoz ért és feljebb csúsztatva azt, finom pamutot tapogattam ki.

A sötét szoba falairól csak lassú lélegzetem zaja hullott vissza rám és ebbe keveredett bele egy halk sóhaj, ami az ablak felöli ágyrésztől jött.

Elmosolyodtam és visszahengeredtem eredeti testhelyzetembe azzal a különbséggel, hogy most szorosan bújtam oda éjszakai látogatómhoz és belélegeztem kellemesen édes illatát.

- Sajnálom – suttogta Edward bársonyos hangján. – Nem akartalak felébreszteni.

Átfogta vállamat, én pedig feltornáztam magam és mellkasára hajtottam a fejemet. Lágyan cirógatta felkaromat, szórakozottan különböző formákat rajzolt forró bőrömbe, amitől libabőrös lettem.

A szívem és az agyam csak most döbbent rá igazán, hogy mi is a dolguk, így ereimben száguldani kezdett a vér és az endorfin keveréke, arcom kipirult. Szerelemem is észrevette a változásokat és jutalmul finom csókot lehelt még félig nedves hajamba. Szája sarka viszont megrándult az elfojtott nevetéstől, amit reakcióm váltott ki belőle. Felsóhajtottam és kásásan motyogtam el neki, de tudtam, hogy úgyis meghallja:

- Te bármikor felébreszthetsz.

- Hmmm, tényleg? Vigyázz, mert szavadon foglak! – incselkedett, de tudtam, hogy csak az időt akarja húzni, ezért nem mentem bele a játékba.

- Indulhatunk? – kérdeztem most már egy fokkal jobb hangon.

Az utóbbi két napban rendszeressé váltak az edzések Jasper vezényletével és én egyetlen pillanatot sem akartam elmulasztani, így Edward morgolódásait figyelmen kívül hagyva új stratégiát fejlesztettem ki.


A kiképzés miatt kieső alváshiányos időt – ami néha akár 4-5 óra is lehetett – úgy pótoltam, hogy jóval korábban ágyba bújtam, mint szoktam. Charlie kezdetben furcsán nézett rám, amikor már 7 és 8 óra között pizsamában jöttem le az emeletről jó éjszakát kívánni neki, de nem szólt egy szót sem. Edward volt olyan kedves és felvilágosított, hogy apám szerint túl sok időt töltök kedvesemmel – apu az „azzal a sráccal” kifejezést használta, amin Edward csak nevetett egy jót – és ez a kapcsolat merít ki teljesen. Ha bizonyos szemszögből nézem a dolgot, akkor lehet benne valami féligazság…

Tökéletesen emlékeztem az előző napokban lejátszott minden küzdelemre. Külső szemlélő számára – olyannak, aki beavatatlan volt – ez csakugyan egy játéknak tűnhetett, pedig nem az volt. Itt minden egyes mozdulat egy életet mentett meg, vagy éppen oltott ki. A farkasok soha nem szálltak be a harcokba, mindig csak csendben figyeltek és füleltek. A feszültség érződött a két tábor között, de a fegyverszünetnek hála soha nem történtek összezörrenések sem. Jake általában a közelemben tartózkodott, és ha fázni kezdtem a bundájával melegített fel. Olyan könnyű volt így mellette lenni…

A felkészülések csak számomra voltak megerőltetők, mert az állandó idegeskedés és félelem teljesen kiszipolyoztak. Egy-egy este után Edward fektetett ágyba és kimerülten aludtam el.

Az edzések mindig meghatározott időpontokban és előre eltervezett munkatervek alapján zajlottak le. Miután Jasper megtanította „seregét” az alapvető tudnivalókra, párba állította családja tagjait és úgy gyakoroltak. A párosok tagjai időnként cserélődtek, hogy kizökkentsék a vámpírokat a megszokott rutinból és mindig tartogatott valami újat. Hátborzongató volt Carlisle-t Esme, vagy Emmettet Rosalie ellen harcolni látni. A legjobban mégis az Edward-Jasper párostól féltem. Kiegyenlített párviadal a legvégsőkig.

Jasper tökéletes tanár és profi harcos volt. Mindenre megtanította a többieket, ami egy ilyen ütközet túléléséhez és a győzelemhez kellett. A lépéskombinációk, az ütések, a rúgások, az elterelő hadműveletek mind-mind könnyű gyakorlatot jelentettek számukra, mint egy játékban. És mindegyikőjüknek megvolt a maga erőssége.

Jasper rutinosan, szakszerűen harcolt, érezte az ellenfelei érzéseit és ez is segített neki.

Alice fürge és kicsi volt és természetesen előre látta a jövőt.

Rosalie-ból soha nem néztem volna ki, hogy egyszer a saját férjét döngöli majd a földbe. Emmett mindig kihasználta testi erejét, de a lányokkal szemben tehetetlen volt.

„Csak nem gondolod, hogy a saját feleségem fogom bántani?” – védekezett mindig ilyenkor. – „Alice-hez meg ha tudnék, se nyúlnék hozzá, mert Jazz megnyúzna!”

Carlisle óvatosan és megfontoltan küzdött, nem tett felesleges mozdulatokat és mindig pontosan célzott.

Esme kibújt anyai álarca mögül és előtörtek védelmező ösztönei. A gyermekeiért küzdött és tudta, hogy mi forog kockán.

Edward volt a leggyorsabb közülük és az sem volt hátrány, hogy kiolvasta „ellenfele” gondolataiból a következő lépését. Egy mozzanattal mindig előttük járt. Az volt a benyomásom, hogy szinte már legyőzhetetlen. Szinte…


A félelem uralkodott el testemben, de nem volt időm elmerengeni rajta, mert szerelmem megköszörülte a torkát, mire aprót moccantam jelezve, hogy figyelek. Miért ne venné észre, hogy a gondolataim nem itt járnak? Nem tette szóvá a dolgot, csak sóhajtott és belekezdett a válaszába:

- Még lustálkodhatunk egy kicsit – felelte, mire felemeltem a fejem és az éjjeli órám fényében láttam, hogy vigyorog. – Ma egy kicsit csúszik a buli!

- Miért is? – érdeklődtem felhúzott szemöldökkel, ami furcsa grimasznak tűnhetett, hiszen arcizmaim még nem teljesítették tökéletesen feladatukat.

Erre ő felnevetett csendesen, ám jókedvűen és kisimított egy tincset az arcomból. Ahol bőrömhöz ért hideg ujja forró bizsergés futott végig, de nem a hűvös miatt. Hogy valamennyire eltakarjam izzó arcomat, visszafeküdtem mellkasára és belefúrtam magam a pólójába.

- Jasper egy kis szünetet engedélyezett, mert úgy gondolja, hogy elég keményen edzettünk már eddig és nem lesz semmi baj. – A „nem lesz semmi bajt” jól kihangsúlyozta, de már nem tudta visszavonni adott szavát, mely szerint ő nem fog részt venni a küzdelemben. Egy kicsit bűnösnek éreztem magam, de zavartalan monológja egy időre elterelte a figyelmemet. – Egy órával későbbre rakta az összejövetelt. Meg persze az is szerepet játszott ebben a döntésében, hogy már nem bírta elviselni az állandó nyúzott arcod, és azt a mennyiségű fáradtságot, amit árasztottál felé.

Az utolsó mondatot szépen ignoráltam, de az előtte lévők egyike megfogott. Gonoszan elmosolyodtam, és lassan becsúsztattam kezem a pólója alá. Nem számított rá, ezért elakadt a lélegzete, amin halkan kuncogni kezdtem. Végigfuttattam ujjaimat izmos hasán fel s le, majd tenyerem megpihent mellkasán, amíg ezeket a szavakat mormoltam:

- Igen, határozottan jót tettek neked ezek az edzések. Mintha pár kockával több izom lenne rajtad, és a pici hasad is eltűnt.

Normális körülmények között nem mondok ilyeneket, de most tényleg nem voltam még teljesen magamnál.

- Biztos, hogy eleget alszol mostanában? – kérdezte játékosan. – Most kezdjek el aggódni érted, vagy már késő?

- Azt hiszem, már késő – mormoltam bele a felsőjébe. – A hallucinációimon nem tudsz segíteni.

Keze megállt a vállamon és nem mozdult. Azt hittem, hogy valami rosszat tettem, ezért felkaptam a fejem. A következő pillanatban azonban már a takarómon feküdtem a párnák között, Edward pedig felettem támaszkodott. Hűvös teste az enyémnek feszült, ahogyan ajkait végighúzta állam vonalán.

- Még mindig hallucinálsz? – suttogta bele a nyakamon lévő gödröcskébe és lehelete csiklandozott.

- A válasz egy határozott igen – makogtam nehezen forgó nyelvvel.

Bal kezét végighúzta a nyakam oldalán, a kulcscsontomon, a bordáimon, a csípőmön és elérve a térdemet lágyan rákulcsolta jobb lábamat a derekára. Ugyanaz az ösztönös mozdulatsor volt, amit egyszer már eljátszott velem Alice börtönőrsége idején. Én pedig ugyanúgy reagáltam, mint akkor: zihálva vettem a levegőt és a szívem a torkomban dobogott. Edward belemosolygott a járomcsontomra adott csókba és még halk hangjában is éreztem az önelégültséget:

- És most mi a véleményed?

- Talán csak képzelődöm – nyögtem két elfúló levegővétel között.

- Nem jó a válasz – mormolta az államnak és elkínzott lassúsággal csúsztatta ajkait a szám széléhez.

Közben másik lábamat is ráfonta a derekára és hátamat átkarolva áthidalta köztünk azt a kis távolságot, ami még megmaradt. Teljesen elámultam merészségén, de szégyentelenebbik és gátlástalanabbik felem ujjongott.

- Az álom talán találóbb megfogalmazás? – Magam sem tudtam eldönteni, hogy ez most kérdés vagy kijelentés akart lenni, ugyanis a mondat felénél elveszítettem a fonalat, ahogyan Edward ajkai alig milliméterekre voltak az enyémektől és bódító lélegzete szinte megőrjített.

- A válasz még mindig határozottan rossz – búgta és keze lepkeszárny finoman végigsimított kulcscsontomon, amitől szívem kihagyott egy ütemet.

- És mégis milyen választ szeretnél hallani? – ziháltam.

- Segítek egy picit – motyogta válasz közben, majd már csókolt is.

Most semmi óvatosság nem volt benne, azt csinálta, amit szeretett volna. Tökéletes önuralom. Szája mohón, követelőzően tapadt az enyémre és én megadtam neki, amire szüksége volt. Kezeim önálló életre keltek és beletúrva a hajába tarkójánál fogva húztam magamhoz, ami már szinte fizikai lehetetlenségnek tűnt. Az ő keze a derekamat fonta át és jéghideg ujjai lehűtötték forró bőrömet.

Felszabadultan csókoltuk egymást, nem úgy, mint vámpír és ember, hanem mint férfi és nő. Úgy éreztem magam, mint aki bármit megkaphat a világon ettől a férfitől és akkor belehasított egy gondolat az agyamba…


Másodpercekkel később Edward mobilja rezegni kezdett a farmerja zsebében. Nem törődöm módon nyúlt oda és vette fel, de ajkai még mindig puha csókokat leheltek a nyakamba, államra…

- Igen? – kérdezte, vagy valami hasonló lehetett az értelme az elmotyogott mondatnak, de nem figyeltem rá.

A tervem már kezdett körvonalazódni. Azt mondta, hogy egy óránk van…

Edward elengedte a csípőmet és hátrahúzta a fejét, hogy szemeimbe nézhessen.

- Tényleg? – kérdezte és kajánul vigyorgott. – Rendben, értettem. Igen, máris.

Letéve a telefont gyors csókot nyomott a számra, majd kiszabadította magát lábaim fogságából. Legurult rólam, és lezseren, de még mindig vigyorogva megállt az ágyam szélénél.

Értetlenül néztem rá.

- Most meg mi van? – kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.

- Ideje indulnunk – adta ki a parancsot és odanyújtotta nekem az összekészített ruháimat.

- Nem úgy volt, hogy egy órával többet lustálkodhatok? – duzzogtam, hogy ki kell kelnem a kényelmes ágyamból. Meg más miatt is, de ezt csak nem köthettem az orrára…

- Ha még csak lustálkodni akarnál! – somolygott rejtélyesen, mire csúnyán néztem rá. – Alice telefonált!

A helyére kattant valami az agyamban, és csak egy elhaló nyögésre futotta az erőmből. Edward csak megcsóválta a fejét és elfordult, hogy átöltözhessek.

- Vámpírok! – mérgelődtem félhangosan, mire a hátam mögül furcsa, halk krákogások szálltak felém.

Magamra kapkodtam – már amennyire ez tőlem telt – a ruháimat és halkan odalépdeltem Edward mögé, aki nagyon elmerülhetett gondolataiban, ugyanis nem fordult vissza hozzám. Lábujjhegyre ágaskodtam és finom csókot leheltem a tarkójára. Soha nem reagált még így. A legjobb szó rá az, hogy megijedt, hiszen egy kissé ellépett tőlem és összerándult. Majd mosolyogva fordult meg és nézett végig.

- Nem fogsz fázni? – kérdezte, amikor meglátta, hogy csak egy póló és egy ing van rajtam a farmeromon kívül.

Megvontam a vállam.

- Csak mert ma nem lesz szőrmebundád – vigyorogta és nekem kellett két másodperc, mire leesett a dolog.

- Mi történt a farkasokkal? – A hangomnak nem tudtam parancsolni, így az vagy három oktávot csúszott felfelé.

- Semmi, csak ma kimenőt kaptak - vonta meg ő is a vállát. – Egyéni edzés lesz, exkluzív vámpíroknak!

Megforgattam a szemeimet és közelebb léptem hozzá, de ő hátrált egy lépést.

- Már megint mit tettem? – kérdeztem sértődötten.

- Tudsz rendesen viselkedni? – kérdezett vissza és megdobott azzal a szívdöglesztő mosollyal, amitől kis híján majdnem elájultam.

- Már miért ne tudnék? – értetlenkedtem, de ő csak kitartóan somolygott. Én pedig megértettem és sóhajtva tettem fel a kínos kérdést: - Mégis mit mondott neked Alice?

- Semmi különöset. – Rondán néztem rá. – Közölte, hogy hol lesz a találkozó és mikor.

Püff neki! Tehát magamat lepleztem le!?

- Nem mellesleg hozzátette, hogy még várok pár percig és rám veted magadat!

Önelégült képét nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Itt állunk egy háború kellős közepén és ő az egóját növeli. Ez bosszúért kiáltott.

- Pár perc? Sajnálom, Mr. Cullen, de el kell hogy rontsam a kedvét. Ön nem olyan szívdöglesztő, hogy pár perc alatt lerohanják a nők.

Felvont a szemöldökét és roppant komoly képet vágott.

- Tényleg ez a véleménye Ms. Swan? Ne feledje, hogy itt most csak és kizárólag egy bizonyos nőről beszélünk.

- Az a bizonyos nő nincs annyira oda Önért, mint ahogyan Ön képzeli! – csipkelődtem csípőre tett kézzel. Természetesen nem tudtam neki hazudni, mert mindig észrevette.


Edward ördögien vigyorgott és lassan közelített felém, de nem állt meg előttem, hanem lágyan elkezdett tolni a falhoz. Hirtelen fogyott el a távolság köztem és a fal között és Edward teste az enyémnek préselődött. Kezeivel megtámaszkodott fejem két oldalán és nem szabadulhattam.

Lehajolt és ajka milliméterekre időzött az enyémtől, ám nem csókolt meg. Szívem ismét a háromszorosára kapcsolt, az ájulás környékezett, de már megvolt a következő lépésem, amikor Edward sóhajtva elhajolt tőlem és kikapcsolta a telefonját.

- Azt hiszem jobb, ha ma már nem kísértem a sorsot és Alice-nél sem szeretném kihúzni a gyufát.

Most értettem meg, hogy már megint közel jártunk ahhoz a bizonyos határhoz, amit Edward a világ minden kincséért nem akart átlépni. És velem mi a helyzet?

- Szabad lesz? – kérdezte szelíden és finoman felsegített a hátára.

Kezemet-lábamat a nyaka és a dereka köré fontam, ő pedig könnyedén kiugrott az ablakon, és mint egy macska ért földet. Puhán, hangtalanul és könnyedén suhant keresztül velem az erdőn. Szorosan bújtam oda hozzá, de szemeimet nem csuktam le. Imádtam ezt a száguldást és szinte már hiányzott. Arcomba csapott a hideg menetszél és megborzongtam. Viszont jobb hatással van rám, mint egy adag kávé.

Edwardnak igaza volt, tényleg hűvös éjszaka lesz. Én meg természetesen otthon felejtettem a pulcsimat. De ez is az ő hibája! Ha nem kerget az őrületbe, akkor…

- Min gondolkozol? – szólt és lassított.

- Csak azon, hogy mennyire fogok megfagyni ma – füllentettem, bár nem jártam messze az igazságtól.

Edward sóhajtott, de nem fűzött hozzá semmit sem, ami nyugtalanított. Kiléptünk a hatalmas tisztásra, ami halvány holdfényben ragyogott a felhőkön átszüremlő sugarak miatt. A rét közepén már ott várakozott a Cullen-család és oldott volt a hangulatuk.

Leszálltam Edward hátáról és már éppen megjegyeztem volna makacs hallgatását, amikor Alice fékezett le mellettem és nyomott a kezembe egy vastag pulóvert.

- Köszi – motyogtam, mert széles vigyora zavarba hozott.

Belebújtam a pulcsiba és rögtön éreztem, hogy testem melegedni kezd. Néha jól jön egy jövőbelátó vámpír a közeledben.

- Nem érdemelnéd meg, de nincs mit – válaszolta, én meg bele sem mertem gondolni, hogy ezt a fogadtatást mivel érdemeltem ki.

Bár volt egy sejtésem, mit is láthatott Alice.

A kobold sanda oldalpillantást vetett Edwardra, aki a lehető legártatlanabb arcot vágta.

- Most meg mi a probléma? – kérdezte értetlenkedést színlelve, de olyan hanghordozásban, ahogyan csak a múlt század elején beszélhettek az emberek.

Komolyan, mintha nem látná a húga gondolatait!

- Tudod te nagyon jól, hogy mi van. – Alice visszafordult és elsétált Jasper felé, de még egyszer visszaszólt. – De te viszed vásárra a bőröd!

- Kicsi, idegesítő és az agyamra megy – morogta kedvesem az orra alatt, mire a többiek felnevettek. – Ha nem lenne Jasper, már rég kitekertem volna a nyakát.

- Csak szeretnéd! – kiáltotta Alice és vidáman felnevetett. – Amúgy túlságosan szeretsz ahhoz, hogy ilyet tegyél velem!

Edward mormolt valamit, de olyan gyorsan és halkan, hogy nem érthettem meg. Alice mögött Jasper és Emmett összedugták a fejüket és sutyorogtak. Edward megcsóválta a fejét és magához húzva megcsókolta a homlokomat.

- A srácok már alig várják, hogy egy kiadós bunyót kanyarítsanak. Esme gondjaira bízlak, amíg rendet teszek közöttük.


Emmett felröhögött, Jasper cinikusan nézett rá. Esme lépett oda párosunkhoz és anyai ölelésben részesített, míg Edward lezseren és könnyedén ment két testvére elé.

Összeszorult a tokom, és görcs állt a gyomromba, amikor Emmett félreállt és otthagyta a terepet kedvesemnek és Jaspernek. Láttam már őket harcolni az elmúlt napokban, de még mindig elámultam halálos táncuktól és megrémítettek.

A két fiú fél percig csak méregette egymást, majd Jasper előrelendült. Edward szélvész gyorsan kitért a támadás elől és visszavágott. Jasper még időben kapcsolt, így elkerülhette az ütést. Megint kiegyenlített volt a párharc Edward képességének és Jasper tapasztalatának köszönhetően. Idegesen tördeltem a kezem, de Esme mellettem csak mosolygott.

- Ne aggódj, minden rendben lesz! – nyugtatott meg, és tudtam, hogy ezt nem csak a mostani helyzetre érti.

- Ühm. – Ennyit bírtam kinyögni, mert tekintetem visszavándorolt a halálos játékra.

Jasper éppen egy szépen kivitelezett támadás közepén tartott, befejezni azonban már nem tudta. Edward hirtelen irányt változtatott, ezzel fivére háta mögé került és térdre kényszerítette őt. Alice elfintorodott, Carlisle, Rosalie és Emmett bólintott, Esme elismerően hümmögött.

Edward vigyorogva elengedte Jaspert, aki megtapogatta a vállát és felkelt.

- De csak azért, mert hagytam magam! – morogta Jasper, de már ő is mosolygott.

- Oh, persze! – vágott vissza Edward.

- Okés, most én jövök! – kiáltotta Emmett és belépett a körbe, kitúrva Jaspert. A mackó arcrepesztő vigyort dobott felém.

- Figyelj Bella, hogy hogyan kell szakszerűen két vállra fektetni egy vámpírt! – incselkedett velem és Edwarddal is egyaránt, de mindketten figyelmen kívül hagytuk őt.

Lassan keringtek körbe-körbe és sejtésem szerint Emmett még gondolatban is hergelte Edwardot, aki ökölbe szorította a kezét, de nem vesztette el a türelmét és józanságát. Emmett unta meg előbb a dolgot, ugyanis kitört a láthatatlan körből és teljes erőbedobással rárontott Edwardra.

Halkan felsikkantottam, amikor Em már majdnem elérte őt, de Edward ügyesen kicsúszott halálos öleléséből és egy jól irányzott mozdulattal kirúgta Emmett lábait. A mackótestvér elvesztette egyensúlyát és hatalmas csattanással ért földet Edward előtt.

Szerelmem elegánsan odabiccentett neki, majd a kezét nyújtva „felkaparta” testvérét a talajról.

- Többet ésszel, mint erővel – kopogtatta meg Edward a homlokát.

Emmett egy rondát káromkodott, de észrevettem azt a gyors pillantást, amit Jasper küldött felé, mielőtt rávette volna Edwardot egy újabb menetre. Nagy nehezen kötélnek állt, és újra keringőzni kezdtek.


Annyira lefoglalt a harc, hogy nem is vettem észre, mikor keveredett oda hozzánk Jasper. Közvetlenül mellém állt – mostanában már nem tartotta a három lépés távolságot – és halkan, de érthetően beszélt hozzám.

- Bella, szükségünk van a segítségedre!

Értetlenül néztem rá, mire folytatta:

- Edward egója már így is az egekben van, le szeretnénk törni egy kicsit a szarvait.

Megállt egy pillanatra, hogy mérlegelhessem a dolgokat. A bosszú az előző kis húzásáért még mindig munkált bennem és ugyan mi lehetne annál jobb, mint hogy pár vámpír a segítségemre siet a visszavágónál?

- Mit csináljak?

Jasper elvigyorodott és gyorsan magyarázni kezdte a tervet, ami egész jól hangzott. Esme csak a fejét csóválta a turpisságunk miatt, de nem szólt bele. Alice vigyorogva figyelt bennünket, ha jól sejtettem, neki már megvolt az élmény látomás formájában… Edwardot meg annyira lekötötte Emmett, hogy nem is kutakodott testvérei agyában.

Bólintottam, Jasper pedig visszairamodott a helyére, ahol megint Emmett fetrengett a földön. Kezdtem sajnálni szegényt…

Jasper intett neki, hogy most ő jön, Em meg lekullogott Carlisle és Rose közé. Carlisle megveregette a vállát, Rosalie gyors csókot nyomott az arcára.

- Miért mindenki engem piszkál? – sóhajtotta Edward és támadóállásba ereszkedett.

- Talán, mert veled lehet a legélvezetesebben harcolni? – kérdezett vissza Jasper, és ő is felvette a testtartás. – Kivéve azt az apró tényt, hogy előre látod a gondolatainkat!

Edward csak elfintorodott, de türelmesen várt. Jasper most nem kapkodta el a támadást. Feszülten fürkészték egymást, majd a szőke vámpír lelapult, megadva ezzel a jelet fellépésemre.

- Edward, figyelj csak! – kiáltottam neki oda.

Edward kiesett a ritmusból és ezt a pillanatot választotta ki Jasper a cselekvésre. Felugrott szerelmem hátára, de ez még nem volt elég. Emmett is észrevette a kínálkozó lehetőséget és pár másodperccel később már ő is ott csüngött rajta. Edward felnyögött és megadta magát. A két srác földre kényszerítette őt és diadalittasan másztak le róla. Edward felkelt és elegánsan leporolta magát.

Emmett és Jasper már közrefogtak, és mellőlem vigyorogtak fivérükre. Edward elindult felénk és útközben a szemeit forgatta.

- Na, hogy ízlik a föld? – kérdezte Emmett kajánul és kacsintott.

- Nagyon vicces – mormolta kedvesem, majd Jasper felé fordult. – Kellek még, mert ha nem, akkor hazaviszem Bellát.

Jasper nagy nehezen abbahagyta a röhögést, és csak utána felelt:

- Nyugodtan menj csak, mi már elleszünk itt – válaszolta, aztán rám kacsintott, amit nem tudtam mire válni. – Köszi a segítséget és szép álmokat!


Az utolsó két szót rendellenesen megnyomta, mire Edward finoman elmosolyodott. A két srác megveregette a vállát – Emmett meghajolt előttem, hogy kifejezze köszönetét, és eléggé groteszk lett a jelenet –, és eltűntek a tisztás túloldalán, hogy folytassák a felkészülést. Még bámultam volna utánuk, de hirtelen eltűnt a talaj a lábam alól és Edward karjaiban találtam magam. A fák felé sétált emberi tempóban és futni csak az erdőben kezdett el. Figyelmesen tanulmányoztam arca minden apró mozdulatát, de jég merev volt.

- Haragszol rám? – kérdeztem halkan, bár tudtam, hogy úgyis meghallotta.

Már százszor megbántam, hogy belementem a fiúk kicsinyes játékába. Nem válaszolt, csak suhant a sötétségen át.

Szorosan odabújtam hozzá, és ajkaimmal megérintettem nyakát az álla alatt. Felsóhajtott és jobb keze mutatóujjával lágyan köröket rajzolt derekamra. Elmosolyodtam és hálásan megcsókoltam az állát, mert feljebb nem mertem tornázni magamat. De valamiért nem nyugodtam meg száz százalékosan, hiszen arca még mindig nem árult el semmilyen érzelmet. Mintha csak nyugtatgatni akarna…

Amilyen könnyen kiugrott az ablakomon, olyan könnyen vissza is jutott. Lerakott az ágyamra és gondosan betakargatott. Kérdően néztem rá, mire megvonta a szemöldökét.

- Tehát haragszol – állapítottam meg és szomorúan, összetörten fordultam meg az ágyban, hogy neki háttal legyek.

Nem akartam belenézni a szemeibe – bár sötét volt – és azokat az érzelmeket látni, amik egy világot dönthetnek bennem össze. Hálátlan voltam. Nem elég, hogy arra kértem, ne harcoljon, most még el is árultam őt. Egy szörnyeteg vagyok!

Dühömben kicsordultak a könnyeim és kényszeredett mozdulatokkal töröltem le őket.

A következő másodpercben két hideg kar kulcsolt körül és Edward bújt oda hozzám. Mélyen beleszippantott a hajamba, de közben kuncogott.

- Most meg min nevetsz? – suttogtam, mert féltem, hogy Charlie esetleg felébred, ha kicsit hangosabban adok teret felháborodásomnak.

- Azon, hogy tulajdonképpen mennyire bosszúálló nőszemély is vagy te! – közölte egyszerűen, és maga felé fordított.

Meglátta, hogy elsírtam magamat, mert megcsóválta a fejét és lecsókolta a könnyeimet. Végül megállt a számnál és halkan mormolta el:

- És hogy én mennyire szeretem a bosszúálló éned!

Lágyan becézgette ajkaimat, de most erre volt szükségem. Ő kellett nekem. Tudnom kellett, hogy nem haragszik rám, hogy itt lesz mellettem és nem hagy el.

Amikor elhúzódtam tőle meglepődötten nézett rám.

- Szeretnék megtudni valamit?

- Bármit – bíztatott és megsimogatta arcom.

- Tényleg nem haragszol? – kérdeztem, mire ismét kuncogást kaptam válaszul.

- Tudnék én rád bármiért is haragudni? – kérdezte és odatámasztotta homlokát az enyémnek.

- És azért sem haragszol, mert engem kell felvigyáznod ahelyett, hogy a családodnak segítenél? – böktem ki ezt is.

Elkomolyodott és az állam alá nyúlva felemelte a fejem, hogy jól láthasson.

- Isabella! – szólított meg a teljes nevemen, és elpirultam. A réten hívott így először, amikor bevallotta, hogy mit is érez irántam. – A családom része vagy, és inkább hozok meg egy ilyen áldozatot, mint hogy téged szomorúnak lássalak! Nem hagylak el, és melletted leszek! – ígérte, mintha csak a gondolataimban olvasott volna.

- Túl nagy ez az áldozat… - súgtam, és belegondoltam, hogy milyen önző is voltam.

- Ez a legédesebb áldozat, amit valaha is megtettem, mert te kérted tőlem! – válaszolta, de reagálni már nem volt időm, mert belém fojtotta a szót egy csókkal. – Érted bármit megtennék!

Odabújtam mellkasához és szorosan öleltem át, hogyha esetleg az éjszaka közepén elmenne – vadászatra vagy hazahívnák –, akkor is észrevegyem.

- Kiszorítod belőlem a szuszt! – nevetett és felhúzta a takarót, hogy hideg testétől ne fázzak.

- Bocsánat! – motyogtam szégyenlősen, és lehunytam a szemem.

Edward nevetése elhalt és egy halk dallam kúszott be a fülembe. Az én altatómat dúdolta. Tudtam, hogy perceken belül átadom magam az álmok birodalmának, de még erősen koncentráltam az utolsó gondolatomra. Azt mondta, hogy bármit megtenne értem. Vajon tényleg bármit, amit kérek? És lehetek ennyire önző?

A válaszokat már nem kaptam meg saját magamtól, mert a kellemes sötétség elnyelt és nyugodtan nyomott el az álom kedvesem karjaiban.

VÉGE.


5 megjegyzés:

Névtelen írta...

elsőőőőőő!!!
apám,nem is tudom,h volt-e ilyen valaha! XD
amugy ezt már olvastam,de azért mégegyszer elolvastam :DDD
és jobb is h ez inkább E&B-s lett.. az eredeti téma egy kicsit unalmas lett volna sztem..:DD
Szal tetszett..
pusz
Dorszíí

Ancsusz írta...

másodiiiikXD
Nah szóval..nagyon jó lett..nekem nagyon tetszett.. én ezt még nem olvastam..de most bepótoltam:)
Énis örültem neki hogy inkább Ed-Bells-es.
Szeretem a harci jeleneteket is, de a romantikusakat jobban..sokkal jobban :D
Szal ez így tökéletes volt :)
Pusz:Ancsa

Patri-cica írta...

Nagyon tetszett már amikor először elolvastam is!Van olyan hogy Team Jasper amúgy?!Ha van,akkor én belépek esküszöm!Ha nincs akkor meg kéne alapítani!Bár mondjuk én a Team Emmett-ben is benne vagyok!Team Cullen! :-D

Te meg vigyázz magadra és ne hajtsd túl magad!Akkor nem lesz energiád a gólyabulikra!

Cupp

Nana írta...

Jajj,ez annyira szép volt!
Teljesen átjött!Annyira csodás!Ez kellett nekem!Egy ilyen tökéletesen megfogalmazott novella!Kikapcsoltam egy picit és csak arra koncentráltam.Ezt még nem olvastam de ez maradandó élmény.Annyira..hm..nem tom h fogalmazzak.Favorit az biztos :)
Köszönöm neked ezt!
Tényleg annyira meghatott.Ez az geész.Volt benne humor,harc és a mérhetetlen szerelem.Jó tudni,h képzeletbe de legalább van ilyen.Ennyire szeretni s bízni a másikba...
Köszönöm még egyszer
Nana

Unknown írta...

Szia!

Meg kell hogy állapítsam, hogy továbbra is tetszik ez a novellád, és ha hiszed, ha nem, már anno névtelenül olvasva is (mert ha jól emlékszem, ezen a pályázaton névtelenül szerepeltek a történetek) gyanítottam, hogy ez a tiéd. :-)
Ne aggódj, abszolút megértem ezt a "minden a feje tetején áll" érzést, ugyanis nálam szintén ez a helyzet. Te mikor költözöl pontosan a koleszbe? Én holnap. :-) Na de azért majd ne tűnj el nagyon, ha lesz időd, ne feledkezz meg rólunk! :-)

Puszi:

Judit

Megjegyzés küldése

 

blogger templates | Make Money Online