Vérvörös alkonyat

Sziasztok!

Még mindig lehet kérni a Vérvörös alkonyatot "PDF" formátumban, ha esetleg valaki még nem tette volna meg, és szeretné! :)
Az e-mail címem oldalt! ;)
Puszmancs

Szylu

2010. február 20., szombat

Vérvörös alkonyat - 28. fejezet

„This is the story of my life”

Sziasztok! Hát, most nincs mit hozzáfűznöm, max. annyit, hogy bebuktam egy fogadást, ezért a feji tartalmaz egy olyan szót, amit soha a büdös életben nem használok, de bele kellett írnom. A cím pedig egy 30 Seconds To Mars szám, érdemes meghallgatni! Pusz

(Bella szemszöge)

- A többiekhez hasonlóan én sem önszántamból választottam ezt a létformát – kezdett bele Edward a történetébe. – A mai napig nem tudom eldönteni, hogy vajon a sors akarta így vagy pusztán a véletlen műve volt. De az igazat megvallva már nem is nagyon érdekel a miértje. – elmerengett, majd megrázva a fejét folytatta. – Csakúgy, mint a legtöbb vámpír, én sem nagyon emlékszem az emberi életemre. Persze, nekem azért több minden maradt meg, mint Alice-nek, de az idő előrehaladtával az emlékek nagy része elhalványul, letisztul. Talán ez is segít nekünk abban, hogy gyorsabban alkalmazkodjunk az új helyzethez, könnyebben beletörődjünk a megváltoztathatatlanba és magunk mögött hagyjuk a múltat.
A másodpercekre beálló csendben elmerengtem. Vajon mi mindent kellett Edwardnak otthagynia vámpírsága miatt? Egy családot, testvéreket, szerelmet, boldogságot…
- Chicagóban születtem 1901-ben – mondta és megvárta, amíg összevakartam az állam a takaróról. Egy gyors fejszámolásba is belekezdtem, de megelőzött. – Idén nyáron töltöm a száznégyet.
- Csak szívatsz – bukott ki belőlem, mire felnevetett. – Nem látszol többnek, mint…
- Tizenhét – vágta rá. – Ennyi voltam, amikor Carlisle átváltoztatott.
- Nekem csak annyit mondott, hogy te voltál az első a családjában – hüledeztem. – Azt nem mondta, hogy ő maga változtatott át.
- Hát, igen. Ez jellemző rá. Úgy tartja, hogy senkinek sincs joga kikotyogni, ki hogyan lett vámpír és mit csinált hosszú létezése során. Ha jól sejtem, engem is ügyesen kihagyott a történetek többségéből.
Megzavarodva bólintottam.
- De térjünk vissza a kezdetekhez – mondta és egy gyors mozdulattal befeküdt az ágyba, a plafont bámulva. – 1918-ban kerültem a kórházba, ahol Carlisle dolgozott. Engem és a szüleimet is ő kezelt spanyolnáthával. – Felszisszentem és Edward szeme az arcomra vándorolt. – Nem nagyon tudom felidézni a betegség okozta fájdalom érzését… ellenben a méreg…
Jelentőségteljesen fúrta pillantását az enyémbe és tudtam, hogy ő is azokra a napokra gondolt, amit a legnagyobb kínok között kellett kiállnunk.
- A szüleim jóval előttem haltak meg, így nem volt senkim sem. Mindenki lemondott már rólam, ezért morbidan fogalmazva tökéletes alany voltam Carlisle számára. Tudom, most azt gondolod, milyen önző lépés volt ez a részéről, de meg kell értened valamit: egy magunkfajta csak akkor folyamodik ilyen eszközhöz, ha magányos, mint Carlisle vagy gyenge, mint én.
Elnéztem az ablak túloldalán elterülő erdő felett, mert nem akartam belekeveredni egy újabb vitába.
- Az átváltoztatásom után elfogadtam Carlisle-t és az életformáját és két megingással azóta is elkötelezett híve vagyok a vegetáriánus életmódnak.
- Kettő megingás? – kérdeztem csöndesen.
- Egyről te is tudsz, hiszen a saját bőrödön tapasztaltad – motyogta, majd hangosabban folytatta. – A másik a tipikus kamaszkori lázadásom idején volt. Emlékszel, az erdőben azt kérdezted, hogy mindig Carlisle-ékkal éltem-e? Azt válaszoltam, hogy nem. Ez azért volt, mert 1927-ben elegem lett abból, hogy az apám folyamatosan korlátozni akart és eljöttem tőle. Nem vagyok büszke arra az időszakomra.
Bánatosan sóhajtott és kezeit átfonta a feje alatt.
- Akár hiszed, akár nem, de én is éltem hagyományos vámpír módjára.
Elhallgatott, és félve várta, hogy nekem leessen, mire is gondolt. Halkan felsikkantottam és elkerekedtek a szemeim.
- De még mielőtt rám sütnéd a billogot, mentem, ami még menthető. A képességem miatt nem öltem ártatlan embereket. Az én áldozataim mindig bűnözők, gyilkosok vagy szökött fegyencek voltak. Tudom, ez már nem sokat segít a lelkemen, de ezt el kellett mondanom.
Felrémlett előttem egy kép. Edward, amint a sötétben suhan egy gyilkos után és szélsebesen lecsap rá. Aztán egy másik, ahogyan a konyhánkban áll, nedvesen csillogó hajjal és mohó tekintettel.
- És miért jöttél vissza? – Amint elhangzott a kérdés rájöttem, hogy ez eléggé kétértelműnek tűnt, ezért gyorsan korrigáltam. – Mármint nem azért, mert… Szóval nem úgy értettem, csak… Na, tudod, hogy mire gondoltam!
Megajándékozott azzal a féloldalas mosollyal, amitől „elhűlt ereimben a vér”.
- Aranyos vagy, amikor zavarba jössz!
- Baromi kellemetlen ám, hogy folyton bizsereg az arcom! – durcáskodtam.
Tudtam, hogy ezzel el akarta terelni a figyelmemet, de nem adtam fel. Dacos némaságba burkolóztam és vártam.
Edward homályos tekintete a falra révedt és idegesen túrt a hajába. Éreztem, hogy a hangulata megváltozott és nehezen ejtette ki a szavakat.
- Egy idő után megláttam a saját szememben a szörnyeteget. Rájöttem, hogy nincs jogom ítélkezni mások felett és főleg nem elvenni az életüket. És mit ér az, ha megölök egy gyilkost, de nem tudok segíteni az áldozatán… - Türelmetlenül masszírozni kezdte az orrnyergét. – Úgy döntöttem, hogy visszatérek Carlisle-hoz és próbálok beilleszkedni a normális emberek világába. Azóta csak rövidebb időszakokra válok el tőlük, ha valamit el kell intéznem, vagy egyszerűen besokallok a sok gondolattól, érzelemtől és magányra van szükségem.
Éreztem, hogy valamit titkol előlem, de nem akartam túlfeszíteni a húrt és már így is hálás voltam neki, hogy ennyi mindent megosztott velem.
A sötét égre felreppent az erdőből egy madárraj, amire mindketten odakaptuk a fejünket. Az én tekintetem tovább időzött a tájon, Edward az arcomat mustrálta figyelmesen.
- Amúgy miért akartál átöltözni? – kérdezte.
- Nem akartam, csak a holnapi ruhámat vadásztam volna össze, mert reggel képtelen lennék rá. – Döbbent arckifejezésére magyarázni kezdtem. – Ezt a ruhakombinációt is Rose kreálta, mert én egyszerűen képtelen vagyok ennyi cucc közül kihalászni valami viselhetőt.
Felnevetett.
- És mit terveztél éjszakára? – Vigyorogva nézte elhűlt vonásaimat.
- Semmit – dadogtam és nyeltem egyet. Nyugi Bella! – Miért?
- Csak mert Alice-nek dolga van veled.
- Velem? – rökönyödtem meg. – Ugyan mi?
Válaszolni már nem tudott, mert kivágódott az ajtó és a tünpír betáncolt egy fényképezőgéppel a kezében, amit azon nyomban el is kattintott.
- Na, Bella, készen vagy? – Alice arca csak úgy ragyogott.
- Tulajdonképpen mire is? – bizonytalanodtam el.
- Hát, hogy hivatalosan is Cullen legyél! – csilingelte és lerángatott a kuncogó Edward mellől a kényelmes ágyról.
A következő pillanatban belökött egy ajtón, ami a család könyvtárába vezetett. Soha nem láttam még ennél furább, és érdekesebb könyvtárat.

(Edward szemszöge)

Alice „ostroma” után még jó ideig ültem Bella szobájában és viaskodó bűntudatomat próbáltam csitítani. Egyszerűen nem tudtam neki elmondani bizonyos dolgokat, pedig joga lett volna tudni. Éreztem, hogy tudja, nem voltam vele őszinte, de nem faggatott, nem kérdezősködött. Csendben hallgatta történetemet és nem szólt közbe. Nem úgy, mint Alice.
„Edward, gyere már! Lemaradsz a jó részről!” – kuncogta.
Kelletlenül felkeltem és a könyvtár felé battyogva azzal vigasztaltam magam, hogy legközelebb majd mindent kitálalok neki, de előbb tisztáznom kell néhány dolgot.
Nagy sóhaj kíséretében belöktem az ajtót és természetesen egész családomat a helyiségben találtam.
„Na végre, hogy idetaláltál!” – háborgott Emmett, de a képéről feszítővassal sem lehetett volna levakarni a vigyort.
Elhaladva mellette nem éppen szalonképes kézmozdulattal jutalmaztam megmozdulását, mire röhögni kezdett.
- Ti soha nem nőtök fel? – kérdezte lezseren Rose.
- Hé, mit vártál két kamasztól? – vágott vissza Em és odahajolt, hogy megcsókolja feleségét.
Rosalie kibújt az öleléséből és tettetett undorral legyintett oda.
- Fúj, egy kiskorúval szűrtem össze a levet?
Mindenki dőlt a nevetéstől a színjáték láttán. Alice leültette Bellát egy székre, és távolabb állt, hogy a kezében lévő géppel képeket készítsen.
- Alice, már nem azért, de mit művelsz? – Zavarodottsága kiült az arcára is.
- Hogyhogy mit? – értetlenkedett húgom. – Képeket a dokumentumaidhoz!
„Szegénykém, hogy meglepődött!” – mosolygott Esme Carlisle mellett.
Bella álla szinte már a padlót súrolta.
- Miért, mégis mit gondoltál? – nézett ki két polcsor közül Jasper vigyorogva. – Csak kell neked is igazolnod magad, ha elkap a rendőr!
- Ja-ja! – kontrázott Emmett. – Nem elég csak bájosan mosolyognod és rebegtetned a szempilládat a flancos A… aúúúú!
Emmett felkiáltott és elugrált Jasper mellől, aki elegánsan leporolta a kezeit és vigyorgott.
- Ezt most miért kaptam? – durcáskodott Em és a tarkóját tapogatta. – És miért mindenki a fejemet bántja?
- Egyszerűen csak ingerenciám támadt – vonta meg a vállát Jazz. – És a fejedben már több kárt nem tehetek!
- Mert? – nyíltak ki bátyám szemei, de én már tudtam a választ, mielőtt Jasper kimondta volna.
- Mert az észt már nem tudom kiverni belőle! – húzta az agyát Jazz. – Ami nincs, azt nem rongálhatom meg!
Alice sem láthatta előre a reakciót, amit Jazz szavai váltottak ki Emmettből, így csak az utolsó pillanatban kapcsoltunk. Emmett hatalmasat lökött az egyik szekrényen és csak a fürgeségem volt az, ami megmentette a házat a renoválástól.
Egyszerre mozdultunk Bellával és támasztottuk meg az ominózus polcot, majd finoman visszabillentettük a helyére.
- Emmett, ez nem volt szép tőled! – szidta Esme szigorúan. – Kérj bocsánatot!
- De… hát… ő… - dadogta melák bátyám. – Ő kezdte!
Mutatóujját Jasperre szegezte, aki fölényesen vigyorgott.
- Tudtommal te voltál az, aki majdnem elszóltad magad – mondta Jazz diadalittasan.
- Upsz! – kapcsolt Em és rácsapott a szájára. – Bocsi!
Ismételt nevetésben törtünk ki, csak Bella forgatta a szemeit. Egy perc múlva feladhatta a harcot, hogy megértse, mi is folyik körülötte, ezért Alice-hez fordult:
- Szerintem lenne csak egy kicsit furcsa, ha a személyimen vörös szemeket meresztenék a rendőrre?
Mindeni elcsendesült.
„Oké, szerintem most csak szívat!” – gondolta Rose felhúzott szemöldökkel.
„Na, ne már, hogy nem tudja?!” – bámult Emmett.
„Azt hiszem, most lesz meglepetés a javából!” – mosolygott Carlisle.
- Bella, mikor néztél tükörbe utoljára? – kérdeztem.
Vállat vont és a földet mustrálta.
- Nem szokásom magamat nézegetni – motyogta az orra alatt.
- Jó, de mégis mikor? – nógatta Alice.
- Azt hiszem akkor, amikor az átváltozás után felébredtem – adta meg a sokkoló választ.
- Ezt most nem mondod komolyan? – hüledezett Rose.
Bella nem válaszolt, csak a padlóra „rajzolt” furcsa jeleket a lábával. Rém idegesítő!
- De, szerintem komolyan gondolta – erősítette meg Jasper Bellát. – Bár nem érzem őt, de az arca most mindent elárul.
Alice elkapta újdonsült húgát és a könyvtár legvégén elhelyezkedő hatalmas állótükörhöz ráncigálta.
- Akkor ezt nézd meg! – mondta és kimasírozott a képből.
Bella kelletlenül és elcsigázott lassúsággal felemelte a fejét és elakadt a lélegzete. Arca másodpercekig hitetlenkedést tükrözött, majd édes mosoly suhant át ajkain és szinte ragyogott. Soha nem volt még ilyen gyönyörű, ahogyan világos karamell szemei megcsillantak gesztenyebarna haja által keretezett arcában.
Elnézegettem volna még egy darabig – az örökkévalóságig? –, de halaszthatatlan dolgom volt.
- Én lelépek, ha nem baj – súgtam oda Esmének.
- Persze, menj csak – szorította meg a karomat, majd utamra engedett.
Még vetettem egy utolsó pillantást Bellára, mert nem tudtam, hogy mikor láthatom viszont, és kisiettem a könyvtárból.
Gondolataimba merülve léptem be a szobámba és automatikus mozdulatokkal pakolni kezdtem, miközben tervezgettem. Tervezgettem… Terv… Alice…
- Oh, hogy az a… - káromkodtam és próbáltam tanácstalan lenni, de már késő volt.
- Edward Anthony Masen Cullen! – kiabálta kivágódó szobaajtómból a dühös kobold.

28 megjegyzés:

Névtelen írta...

szia!!! nagyon nagyon jó lett!!
ismét egy szupi fejezet lett..:D nagyon várom a kövit!:D
és 2 szemszög!! király!!XD tudtam én Pupi! én megmondtam!XD
elsőő vok..:D yeaah :D
írok rendeset is!:D
pusz
Dorszíí

Névtelen írta...

Nagyon jó lett ez a fejezet is, akár a többi! Röviden ennyi!
Puszi Doree

mesi28 írta...

Szió!
hűha, a jól ismert függővég XD
Nagyon nagyon nagyon tetszett a feji, egyszerűen imádtam, de meik szó volt az?
Kíváncsi lettem, és amieddig hatás alá nem kerültem (ami megjegyzem 3 mondatodba került, mer magával ragadott a sztori), addig elemezgettem a szavakat, h meiket nem szoktad használni :P
No, igen, a kíváncsiásgom XD
Azé majd megsúgod?XD
I love the beszólások!!!Az angoltanárom most kapna frászt, de nem izgat :P
Várom a folytit!
puszka
mesi28

zitt2 írta...

Miért húzza ma az agyamat mindenki függő végekkel??? légyszi siess!!!!
(nagyon tuti lett)

Névtelen írta...

szia!
itt a rendesebb:
hova megy Edward?? ne már! el akar menni!!??
és Bella kocsit kap..:D Audit?:D sztem igen..:D
nekem nagyon tetszett ez a feji is..:D és Emmett a best!XD
és bejött a dühös kobold..:D nagy volt..:D
nagyon várom már a folytit!
pusz
Dorszíí

Szepy írta...

Nagyon jó lett! De... FÜGGŐVÉG? NE MÁR! hova akar menni Eddy fiú? hmm... Ez így nem jó! Bella még mindig nem jött rá, hogy Nincs együtt Edward és Tanya :/ Nah mind1... Legyen már jövő szombat!
Pusszy

Eni írta...

Huhh...
Hallod azt hittem már, h ma nem fogom el olvasni a frisst mert a netem, mint ahogy a szokása mostanában messzire elszaladt, de tuti rájöhetett, h ha nem jön vissza rögvest álmatlan éjszakám lesz :D
De a fejiről:
Akk most mennyi idő telt is el. Egy fél év tán, mert ugye nem teljesen aranybarna a szeme... Á, ez most tejesen mind1!
A lényeg h hova a jó életbe pakol Ed??? Nem akarom h elmenjen! Remélem nagyon jó oka van rá! Bár Alice dühéből kiindulva ebbe nem vagyok túl biztos :/
A beszólások fergetegesek és OFC a kedvencem Jazz, de ő már az ízelítőben is nagyon aranyos volt :P
Jaj, most tűkön ülök! Máris!
Nagyon hamar teljen el ez a hét és hamar azt az étvágy gerjesztőt!!
Pux

Csenci írta...

Utálom a függővégeket, ó, te jóóó ég. xD Eszelősen jó volt ez a fejezet is, de amikor olvastam, hogy Edward pakol, és megy valahová, komolyan kiment minden eddig olvasott a fejemből, annyira lesokkolt a szitu. xD Amúgy jót röhögtem Emm és Jazz közjátékán, a "Mit tervezel éjszakára"-Edward féle kiszólást pláne díjaztam. Várom az új fejezetet! További jó munkát, puszi! (:

AmyC írta...

Cute! Áááá, hogy lehet már ilyen Edward? Nem jutott eszébe, hogy Alice meglátja, amit tervez? (oks, most lehet, hogy totál félreértem a helytetet) Ja és igen, a "Mit tervezel éjszakára?" mondattól kicsi löketet kapott a fantáziám, de csak addig, amíg egy újabb mondatba bele nem kezdtem. *még nem jött el az ideje ANNAK* Mindenesetre itt áll előttem egy újabb gyötrelmes hét, hogy aztán a szombati friss enyhülést hozzon. :D

Morgina írta...

Szia
Gina vagyok ez fantasztikus lett akárcsak a többi.
Vajon mikor vallja meg Edward a többi titkát Bellának. Na és persze a fő kérdés hová akar menni Edward?? Remélem kapunk egy kis előzetest amiből okosabbak leszünk Üdv. Gina

Netti írta...

Szia! Na jó én ezt már tényleg nem hiszem el!! De most komolyan hogy vagy képes erre??? Szerintem te tartod a világrekordot az idegölő függővégek megírásában!!! és ami a legdurvább hogy most egy hétig itt fogunk rágódni a folytatáson!!!! Te tényleg egy szemét szadista zseni vagy!!! Nagyon várom a kövi részt, siess vele léci:):):)
pusz: Lettina

Chanel írta...

Nagyon jó lett!
Már várom a folytatást!
Nagyon ügyes vagy!
Puszy Chanel

Névtelen írta...

Szia Szylu!
Bocsásd meg nekem, hogy nem voltam itt, amikor jött a fejezet, de tornán voltam. (3.ok lettünk :D)
A függővéghez már kezdek hozzászokni, de akkor is,
1. Hova akar menni Edward?
2. Imádom Alice-t amiért mindig megakadályozza a hülyeségeit
3. Mikor jönnek már végre össze?
4. jó volt ez a kis Edes szemszög
5. Mikor jön a következő ?:D
Luca

Unknown írta...

Szia!
Ez a feji is szuper lett.
De a vége... hova megy Edward?
Nem bírom ki a következő frissig!

Bettii írta...

természetesen tökkéletesen őrjítően jóó.:D
és akkor most agyalhatok a héten hogy vajon miért szólt rá a végén az Alice xD

Névtelen írta...

Szia!

Először is: nagyon jó volt ez a rész is. De miért csinálod ezt velünk? Még mindig nem árulta el Edward, hogy ki az a Miranda. Egyre kíváncsibb vagyok.
És hova megy Edward? Csak nem a Denali klánhoz? Jajj ne már, akkor Bella már megint félreérti.
Egyébként autót kap Bella? És legalább azt miért nem várja meg Edward? Ez tényleg úgy néz ki, hogy Edward rohan a barátnőjéhez.
Szörnyen gonosz vagy!!! De elnézzük Neked, mert fantasztikusan írsz!
Az a szó, amit nem szoktál használni a billog volt? Elég fura szó. Én személy szerint még életemben nem hallottam.
Na jó, befejeztem a kérdés áradatomat, szóval mostmár tudod, hogy innentől egy hétig ezek a kérdések fognak gyötörni és csak rajtad múlik, hogy melyikre kapok választ. :-) Remélem mindre!!! Ez amúgy nem volt célzás!!! :-)
Üdv: Kriszta

Névtelen írta...

ez nem igaz...eddy nem mehet el!!!
ez a rész is kitünöen tükrözi írói tehetségedet...csak így tovább te tünpír...

norcs. írta...

Szia:)
nagyon jó lett ez is, mint eddig mind :D Edward bármit is akart, nem jött neki össze =D
és az, hogy Bella nem nézett azóta tükörbe :o elsehiszem :D
várom nagyon a következőt
puszi

Névtelen írta...

Hát ehhez most nekem sincs sok hozzáfűznivalóm, főleg hogy már olvastam egyszer, csak annyi, hogy továbbra is egy szadista szemét vagy XD Ezt ingerenciám támadt leírni :D

Ja és Asu lettem volna XD

Névtelen írta...

Ne máááááááááááááááááááááááááááááááááár
Mit tervezett Edward?????????!!!!!!!!!!!!!!4
amúgy nagyon jó lett a vége, jól írtad meg:D:D:D
de naaaaaaaaaaaaaaaaa
mi lesz itt??????:D:D::D:D

Emőke írta...

Szia Függővég Királynő!
Imádtam ezt a részt is,mint mindegyiket.Két szemszög,supeeer volt,nagyon bejött.

Bella szemszöge:Nem csodálkoztam a reakcióján, amikor Ed mesélte a történetét.Olyan ari volt mikor kiakadt Ed "korán"."Csak szívatsz?"
Hát igen,elég jól tarja magát a srác!XDXD
Kivi vok h mit titkol Ed?
Tuti nagyon meglepődött h már nem vörösek a szemei.

Ed szemszöge:IMÁDOM!De ki nem?
Hát mikor megkérdezte Bellától h mit tervezett éjszakára,kicsit beindult a fantáziám.De lehűltem mikor tovább olvastam.Már azt hittem lesz vmi közöttük.):
Jót röhögtem mikor beintett Emmett-nek(akit uúgy imádok).Hát igen,ők sose nőnek fel,két űberszexi kamasz!XDXD
Elnézegetné Bellát az örökkévalóságig,szereti őt!Akk miért nem közeledik felé,bár ?
Hová akar menni?Olyan kis buta,nem gondolt Alice-ra.Hát kivi vok nagyon!

Bírtam Rose beszólását Emmett-nek.Szegény Emm,mindig mindenki őt bántja :DXD
Ari volt Jazz h meglegyintette pöttyet.Olyan édi lehetett Emm,mikor bevágta a durcit(annyira imádom!!)
Tünpír,ez a kedvenc szavam.Bocsi de elloptam picit,mert most így hívom az uncsihúgomat.Annyira illik rá(3 éves).


A megfejtés pedig,arra a szóra amit soha a büdös életbe nem használsz,a kövi:Billog!Ügyi vok?XDXD
Hát nagyon köszi a részt és várom a kövit nagyon!

Bocsi,de egyszerűen ingerenciám támadt h ilyen hosszú komit írjak!!XDXD Szia

bOri írta...

jajj Szylu!! :D Mi a terv?? :D Miért mindig a legizgibb részbél hagyod abba?? :D Egyszer belefogok halni és te leszel a hibás! :D

kül iszonytat jó lett a fejezet:D

puszii :D

EsztiIi írta...

Eszt imádom már nagyon várom a folytatást! :) Puszil sokszor Eszter

buKszí írta...

wááá szija^^
nem tudom honnan pottyantál ide, de biztosan valami híres író reinkarnációja vagy :D
most elolvastam egybe az egész történetet és húúúú*.* imádom
mindig is jobban szerettem azokat a történeteket amikbe Bella már vámpír, te pedig még előrébb hoztad az átváltozását, így még jobb^^
nagyon várom már a további fejezeteket, jó írást!
pusza Bukszi LLK.

D.ღ írta...

Áhhh itt abbahagyni, ez Kegyetlenség:P
Szerintem te valamiféle iskolába jársz ahol arra tanítanak, hogy hogyan kínozd meg olvasóid!! Ebben egészen biztos vagyok!!De a fejezet haláli lett*csak jó értelemben* IMÁDTAM, jujj nagyon nagyon jó lett, csak lenne már kövi!!
Puszi:Luna***Dorcíi<33

Névtelen írta...

Szia!
Nagyon jó lett! Bellával együtt örülök, hogy átváltozott a szeme. :) Már nagyon kíváncsi vagyok, hogy Edward már megint mit vett a fejébe!b:) Siess!
Puszi: Sipi

Névtelen írta...

Hm...szupeeer!!
Nagyon várom a szombatot :))
pussz

Pupi írta...

Szia!
Ez az utolsó fejezet amihez még nem írtam komit.
Igazán szégyellem magam amiért eddig halogattam a dolgot. Remélem, meg tudod majd nekem ezt egyszer bocsátani :(

A fejezetről pedig:
Nagyon de nagyon tetszett. Bella nem nézett tükörbe egy csomó ideigXD
Ed meg megszívta, hogy tervezgetett.
Ezt a részt is imádtam.
Puszi
Pupi

Megjegyzés küldése

 

blogger templates | Make Money Online