Before the Dawn - 10. fejezet (Part 1.)

Sziasztok!

Ma sajnos nem haladtam az írással, mert tanulnom kellett - jövő héten ZH-zom, ha kérhetem, szorítsatok értem! :$ -, de megígértem a frisset, ezért hozom az első részét. A második felét nem tudom, mikor hozom, mert időhiányban fogok szenvedni a héten, de amint kész, szállítom! :)
Akik pedig szeretnének még esetleg írni a VA-hoz kommentet, azok még mentehetik mailben, vagy a fenti linken csütörtök éjfélig! :D Az eddigi hozzászólásokat pedig köszönöm! :$
Pusz
Szylu

Új törvény

„Van, aki őriz

De nincs, aki ért

Van olyan, aki megölel

De nincsen, aki félt

Már nem is tudod, hogy szenvedsz

Hitted, hogy szebb lesz

Praktikus, logikus

Mégis tragikomikus

Rosszul megírt, hálátlan szerep

Hogy tulajdonként éled az életed

Én féltelek”

(Ákos: Féltelek)

A fejemet csóválva mentem lefelé a lépcsőkön, és azon morfondíroztam magamban, hogy vajon a vámpíroknak lehet-e migrénjük? Ha eddig valaki úgy hitte, hogy erre a költőinek tűnő kérdésre a válasz az egyszerű nem, akkor nagyot tévedett. Azt össze kéne zárni fél órára a Lena-Casey párossal és máris meggondolná magát.

Az agyam szinte ki akart szakadni a helyéről, ahogyan felidéztem magamban a nemrég lezajlott jelenetet.

Az egész úgy kezdődött, hogy Lena elkezdett sikoltozni és kiabálni, miközben mindenféle szemétládának elhordott, míg Casey csak csendben állt és a kisujját sem mozgatta azért, hogy megállítsa a szóáradatot. Majd amikor Lena lecsillapodni látszott, akkor belépett ő a képbe, és kijelentette a szerinte nyilvánvaló tényt, mely szerint valami nincs rendben velem és kezeltetnem kéne magamat azzal a szexi félisten pszichológus ismerősömmel, akit neki is ajánlottam. Itt persze elgondolkoztam, hogy ez mikor is volt, de nem volt sok időm, mert most Lena a változatosság kedvéért Caseyt kezdte el szidalmazni, hogy ne beszéljen így a pasijával.

Casey erre egy anyatigris lendületével fakadt ki, és kijelentette:

- Attól, hogy Edward néha pillanatnyi elmezavarban szenved, és te valamilyen úton-módon ilyenkor mindig bekerülsz az ágyába, az nem jelenti azt, hogy a tulajdonod, vagy ahogyan te mondtad, a pasid!

Ha Lena képes lett volna, szerintem fülig vörösödik a dühtől, mert a hang, ami kijött a torkán erről árulkodott.

- Nem tehetek róla, hogy én jobban érdeklem, mint te! – üvöltötte Lena és a kezei ökölbe szorultak. – Az én teljesítményem…

A Casey arcán végigkúszó mosoly, majd a hozzá társuló gondolatsor egy szemernyi kétséget sem hagyott afelől bennem, hogy ez egy olyan magas labda volt, amit nem lehetett kihagynia.

- Drágám, ha szeretném, akkor nem akarna kimászni mellőlem az ágyból! – eresztett meg egy hátborzongató mosolyt, kivillantva fogait. – De tudod, ha már akarok egy pasit, akkor a szíve is kell nekem, nem csak a teste. Nos, te elmondhatod magadról, hogy felnőtt nőként így gondolkozol?

Lena egy pillanatra levegőt is elfelejtett venni, majd meglódult előre, és ha nem állok kettőjük közé, akkor az a pofon nem az én, hanem Casey arcán csattant volna. A fekete hajú vámpírnő szemei tágra nyíltak, amikor rájött, hogy célt tévesztett a keze és a szája elé kapva azt, lassan szabadkozni kezdett.

- Edward… én… nem…

Feltartottam a mutatóujjamat, hogy csendre intsem, míg a másik kezemmel a sajgó pontot tapogattam az arcomon. Nem voltam egy anyámasszony katonája, de ez azért emberes egy ütés volt.

- Lena, azt hiszem jobb, ha most távozol – mondtam halkan, de ellentmondást nem tűrő hangon.

- Én… – folytatta volna, de elveszítettem a türelmemet.

- MOST! – kiáltottam és egyenesen az ajtóra mutattam.

Casey lábujjhegyre állt és a vállamra fektette az állát, úgy szólalt meg.

- Bizony, kislány, arra van az ajtó, jól látod!

Lena lenyelte az ajkára toluló szitkokat, így csak én hallhattam az elméjében, ahogyan kifelé menet mindennek elkönyvelte Caseyt, aki vidáman integetett utána. Amikor Lena eltűnt, ő jelent meg a látóteremben, és megbökött a mutatóujjával.

- Tudod, hogy azt a pofont nekem szánta? – tette fel a kérdést.

- Igen, és pontosan ezért léptem közbe – sóhajtottam.

- Szó szerint – somolygott. – De hagynod kellett volna, hogy megüssön.

Nem tehettem róla, a szemöldököm automatikusan szaladt fel a homlokom közepére meglepődöttségemben.

- Hát, most már legalább azt is tudom, hogy mazochista vagy – tapogatóztam.

- Váó, ez egy poén volt? – vigyorodott el. – Nem hiszem el, hogy ezt is megéltem. Edward Cullen poénkodott. Adj egy tollat és egy papírt, ezt fel kell jegyeznem!

A Cullen szóra ösztönösen összerándultam és ezt ő is észrevette, de nem tette szóvá, helyette viszont:

- Nem, azért szerettem volna, ha megüt, mert akkor lett volna egy nagyon nyomós okom, amiért kitéphettem volna azt a démoni fekete haját, és feltörölhettem volna vele a padlót! – közölte nemes egyszerűséggel és még blazírtan vállat is vont.

- Soha nem változol – szusszantottam, és egy apró mosoly jelent meg a szám szélén.

- Nem, amíg el nem intézem ezt a…

- Ki ne mondd! – szóltam rá fenyegetően.

- Ugye tudod, hogy a káromkodásmentességed néha az idegeimre megy? – kacsintott rám, de választ sem várva megölelt.

Visszaöleltem, hiszen tudtam, hogy Casey tényleg nem úgy viszonyult hozzám, mint a legtöbb nő a környezetemben. Ezért volt lehetséges az is, hogy a következő megjegyzése nem megbotránkozást szült bennem, hanem szimplán felnevettem.

- Tudod, hogy piszkosul nagy a kísértés, hogy megfogjam a fenekedet és megmarkoljam?

- Igen, és utána még azt is hagyom, hogy leteperj az ágyra, és azt csinálj velem, amit csak akarsz! – nevettem, mire kibontakozott az ölelésemből és egyik kezét a homlokomra tette.

- Pedig nem vagy lázas – morfondírozott magában. – Akkor az „egy nap két poén” jelenséget Bella kontójára kell írnom.

És stílusosan, mielőtt még válaszolhattam volna, már el is tűnt.

Ismét megcsóváltam a fejemet, és az arcomra akaratom ellenére is kiült egy halovány mosoly. Igen, Casey határozottan az a személy volt, aki minden egyes pillanatban meg tudott nevettetni, és el tudta velem feledtetni a gondolataimat. Az embernek száz és még plusz pár százalékig rá kellett figyelnie, mert annyira pörgött, hogy ha csak egy szót nem hallottál a mondatából, már nem tudtad eldönteni, szép szavakat mondott, vagy mocskosul elküldött retúrjegy nélkül melegebb éghajlatra. De sajnos nem tarthattam magam mellett a nap minden pillanatában, és este főleg nem. Ezért volt szükségem a legszélsőségesebb pillanataimban…

Megtorpantam, mert a lépcsőfordulóban az egyik beugró hatalmas ablakban megpillantottam egy alakot, aki háttal állt nekem, így eltakarva előlem egy másik személyt. A beszédfoszlányokból ítélve, amik eljutottak hozzám, nem éppen baráti csevej folyt kettőjük között.