Before the Dawn - 16. fejezet (Part 1.)

Sziasztok!

Kicsit késve, de megjött a friss, ám csak az első fele. A második felével egy kicsit gondban vagyok, hogy milyen szemszög legyen, ezért Rátok bízom. Írjátok meg komiban, hogy arra lennétek kíváncsiak, hogyan keveredett össze Jazz és Will, tehát Casey szemszög legyen, vagy tudjuk meg, hogy mit tesz Edward a heves beszélgetés után! Most a Ti kezetekben a szemszög sorsa! :)
Puszmancs
Szylu

Mesélek, ha mesélsz – avagy milyen egy jó alku

„I've been thinking of everything
I used to want to be
I've been thinking of everything
Of me, of you and me”

(30 Seconds To Mars – The Story)

(Casey szemszöge)

- Na nem, ez teljességgel ki van zárva! – csattantam fel és tüntetőleg karba fontam a kezeimet. – Jobb, ha ezt kivered a fejedből! És hiába mereszted rám azokat az éjfekete szemeidet, ebbe nem megyek bele!

- De elfogadtad a vacsorameghívásomat – vetette ellen Will és mögém kerülve tuszkolni kezdett a fák közé – jobban mondva a sűrűjébe.

Igen, már a Will megszólításnál tartottunk, de ez nem jelentett semmit, hiszen ő kért meg rá, hogy így hívjam, mondván: „A William túl távolságtartó.” Én meg nem akartam meggyőzni róla, hogy jobb neki, ha megfelelő a távolság kettőnk között. Mert ez nem lenne teljesen igaz a részemről, főleg most, hogy a kezei finomam simultak a vállaimra, és gyengéden próbált befelé tolni az erdőbe. Mármint eddig is az erdőben haladtunk, de… Oh, bonyolult!

- Mert azt hittem… – haraptam el a mondatot, miközben egy kidőlt fán másztam át.

- Roppant kíváncsi vagyok, hogy mi az, amiben hittél – nógatott, és nagyon jól tudta, hogyan provokáljon.

- Szóval azt hittem, hogy majd elkapunk pár rosszfiút és lakmározunk a vérükből, míg az arcunkon csorog lefelé a minket éltető nedű – vettem elő a szarkasztikus hangomat és szúrósan néztem rá.

- Gondolkodtál már rajta, hogy eljátszd Drakula női változatát egy hollywoodi filmben? – kérdezte mosolyogva, de nem is várva a válaszomat, folytatta. – Mert ha egyszer is átfutott azok alatt a dögös vörös loknik alatt, akkor most kell, hogy kiábrándítsalak. Még egy harmadik kategóriás rossz horrofilmben is csúnyán megbuknál.

Megtorpantam, aminek következtében Will hátulról nekem jött és lekaszált. Ez viszont nekem kedvezett, mert a kezem ügyébe eső mindenféle valaha élőnek titulált dolgot hozzá tudtam vágni. Vagyis repkedtek a falevelek- és ágak, néhány pórul járt virág és nem fukarkodtam a földdel sem.

A gazember azonban csak nevetett és már a hasát fogta a fene nagy jókedve miatt. Egy idő után elfogyott a munícióm, és a várt hatás is elmaradt, így felegyenesedtem, nőiesen leporoltam magamat és elindultam a fák között – remélhetőleg arra, amerről jöttünk.

Már vagy tíz perce cammogtam dühösen, és azon morfondíroztam, hogy vajon idefelé jövet is ennyit gyalogoltunk, amikor egy közeli fáról megszólalt egy gúnyos hang.

- Nem jó felé mész – jelentette ki Will a lábát lóbálva és esküszöm, még a körmeit is piszkálta.

- Remek, akkor a másik irány lesz – morogtam az orrom alatt és bemutatva egy száznyolcvan fokos fordulatot megcéloztam a „másik iránynak” titulált irányt.

- El fogsz tévedni – kiáltott utánam Will, de nem úgy tűnt, mintha ez nagyon felzaklatná, sőt, még arra sem vette a fáradtságot, hogy lemásszon, és utánam jöjjön.

- Vámpír vagyok és nem lehet olyan nagy ez az erdő – dünnyögtem és célirányosan haladtam előre.

Hallottam, hogy felsóhajtott mögöttem, és egy tompa puffanást követően már ott is lépdelt mellettem.

- Rendben, egy másik ajánlat – mondta zsebre dugott kézzel, és úgy nézett ki, mint egy nagyra nőtt tizenéves, aki hirtelen nyúlt meg, és nem tud mit kezdeni a végtagjaival.

Csak az a francos kecsesség, meg a magabiztosság nem passzolt az összképbe. És az is lehet, hogy tényleg tizenéves volt, amikor átváltoztatták – ezt a témát még nem hoztuk szóba.

- Te meg az ajánlataid – motyogtam és előre szegeztem a tekintetemet.

- Oké, akkor előtte egy előajánlat. – Nem tehettem róla, a perifériás látásom azonnal ráfókuszált szívdöglesztő mosolyára. – Vagy elfogadod az ajánlatomat, amit most fogok vázolni, vagy itt hagylak az erdő kellős közepén.

Megálltam és összeszűkült szemekkel meredtem rá.

- Képes lennél itt hagyni az erdőben, kitéve ezzel mindenféle ragadozó éles fogának? – förmedtem rá, mire felemelte a mutatóujját, így jelezve, hogy várjak, amíg átgondolja a dolgot.

- Minden kétséget kizáróan igen a válaszom – vigyorodott el kajánul és félreugrott a kezem elől, amivel vállon akartam csapni. – És nem szabad megfeledkezni arról az apró, ám nem elhanyagolható tényről, hogy jelen pillanatban te vagy az egyik legélesebb foggal rendelkező egyén ebben a dzsungelben – mutatott rá a nyilvánvaló tényre.

- Még hogy déli jó modor – motyogtam és várakozóan tekintettem rá.

- Tudtommal egy szóval sem említettem, hogy déli lennék, de ez most nem fontos – legyintett. – Az ajánlatom a következő: mivel kopognak a szemeim az éhségtől, ezért én mindenképpen vadászni fogok, te pedig, ha akarsz, velem jöhetsz és…

- És egyetlen nyamvadt fűzabálót sem kell megkóstolnom? – kotyogtam közbe.

- Nem foglak kényszeríteni rá, ezt megígérhetem – esküdött meg felemelt bal kézzel, míg a jobbot a szívére helyezte.

- Eddig tetszik – bólintottam, hogy folytassa.

- És utána pedig mehetsz, és annyi drogos, alkoholista rosszfiút zabálhatsz fel, amennyit csak akarsz, nem fogom utadat állni – fejezte be a mondatot.

Eltöprengtem egy darabig a lehetőségeken, és úgy találtam, hogy ez mindenképpen egy csábító ajánlat.

- Rendben van, benne vagyok – nyújtottam a kezemet, és egy kézfogással megpecsételtük a dolgot. – Viszont köteles vagy mesélni közben.

Értetlenül vonta össze a szemöldökét, így megmagyaráztam.

- Arról, hogy hogyan ismerkedtetek össze Jasperrel, meg hogy mi ez a rejtélyes képességed, ami az őrületbe kerget.

- Azt hiszem, hogy ezen irányú kíváncsiságodat ki tudom elégíteni – kacsintott rám, és határozottan megindult egy bizonyos irány felé. – De csak visszafelé menet, most csendben kell maradnunk, hogy a legjobb fogásokat nehogy elriasszuk.

Miért van az, hogy a férfiaknál muszáj, hogy övék legyen az utolsó szó? És mi ez a fene nagy késztetés nálam, hogy ezt megcáfoljam? Ezen nem agyalhattam túl sokáig, mert a számon már ki is csúszott egy mondat, amit jobb lett volna, ha lenyelek.

- Amúgy tetszik a hajad!

Will erre csak hátrafordult, és megdobott egy olyan mosollyal, amit eddig csak kevésszer használt. Ez egy őszinte és kedves mosoly volt, nem az a „ki, ha én nem!” vigyor, amit a legtöbb esetben felvillantott.

Úgy éreztem, hogy ez a srác még több titkot tartogat, mint amit egy ilyen volterrai látogatás alkalmával fel lehet fedezni. És ezek a titkok nagyon is vonzottak.