Before the Dawn (Part 1.)

Sziasztok!

Tudom, hogy soványka, de azért teszem fel így, mert nem biztos, hogy ma még vissza tudok géphez ülni este, írás után, viszont megígértem, hogy legkésőbb pénteken hozok valamit. A folytatás hétvégén várható!
De előre is boldog nyuszit minden Kedves Olvasómnak és jó pihenést! :D
Pusz
Szylu

A világ legvégén

„Szépséges vagy
És kész
Vágyad nem alszik soha
Anyanyelved
A testbeszéd
Te vagy az éjjel menyasszonya
Lehetnél másé talán
Vagy mindenkié
Az enyém biztosan nem vagy
De ha az öledbe bújok
Nem érdekel,
Az sem, hogy volt-e tegnap”

(Ákos: A világ legvégén)

Bella arcán csak egy pillanatra suhant át valamiféle meglepődöttség, majd szokás szerint rendezte a vonásait és még rántott is egyet a vállán.

- Már nem fontos – közölte, és lépett volna tovább, ha nem ragadom meg a karját és nem fordítom magam felé.

Régebben azt mondtam rá, hogy rémes színésznő, ez viszont nem volt érvényes a mostani vámpírra, aki előttem állt, és olyan dacosan nézett a szemeimbe, hogy kis híján elhittem: a régi Bella meghalt, hogy átadhassa a testét valaki másnak. Egy idegennek, akit nem ismertem és soha nem fogok megismerni.

Aztán a szemei kitágultak, apró orrával úgy szimatolt körbe, mint egy éhes ragadozó, aki becserkészi az áldozatát és az egész teste megfeszült. Ám mielőtt bármilyen megjegyzést tehettem volna olyan dolog történt, amire egyáltalán nem számítottam.

Bella egy könnyed mozdulattal kirántotta a karját kezem szorításából – váratlan reakciója valóságos pofonnal ért fel, mert azt bizonyította, hogy undorodik tőlem –, hogy a következő pillanatban már a nyakam köré fonja a másikkal együtt és ajkait az enyémekre tapasztva szenvedélyesen megcsókoljon.

Döbbenten álltam csak, és még azt sem tudtam, hogy mit tegyek, amikor kissé elhúzta a fejét, és könyörögve nézett fel rám, majd halkan megszólalt:

- Kérlek, segíts!

Az agyam lázasan dolgozott, hogy ez most mégis mit akart jelenteni, de a választ azonnal megkaptam Demetri gondolatai alapján. Bella után kajtatott, hogy ismét megpróbáljon kicsikarni belőle egy randit. Ezt persze Bella nem tudhatta, de Demetri felbukkanása – szóval ez volt a szimatolásának az oka! – eléggé egyértelművé tehette számára a dolgot, hogy ha találkoznak, akkor Dem megint kijátssza a randi-kártyát.

Már láttam az árnyékát a falon végigsöpörni, ahogyan jött fel a lépcsőn, de még takarásban voltunk, így ha cselekedni akartam, akkor azt gyorsan kellett. És olyan könyörgő szemekkel nézett rám, hogy képtelen voltam neki ellentmondani. Nem, ez így nem helyes, hiszen Bellának csak egyetlen egyszer tudtam ellentmondani, aminek pedig az eredménye a kialakult helyzet lett. Most viszont sem erőm, sem kedvem nem volt ellenkezni vele.

Fordítottam rajtunk egyet, és a falhoz szorítva odasimultam Bella tökéletes testéhez. Egyik kezemmel átkaroltam a derekát, a másikkal lustán simítottam végig az arcán, feltérképezve minden apró porcikáját. Bella lehunyta a szemét, ahogyan lassan hajoltam hozzá közelebb és megfeszítette az izmait. Finoman csókoltam meg, hogy ha akar, akkor még visszakozzon, de csak állt ott, és várt.

Visszahúztam a fejemet, de nem engedtem el a derekát. Nem akartam úgy megcsókolni, hogy ő mindezt csak „végigasszisztálja”. Hogy úgy érezze, rákényszerítem őt.

Ezt a percet választotta Demetri arra, hogy felérjen a lépcső tetejére, és megpillantson minket. Ahogyan az várható volt, teljesen lefagyott, majd aprót rázott a fején és egy „szívélyes” mosolyt villantott fel.

- Amint látom, ismét egymásra találtatok – jegyezte meg és figyelmesen fürkészett bennünket.

Az itt eltöltött tíz év alatt nem volt különösebb problémám vele, de ahogyan most végignézett Bellán, egyszerűen csak csavarintottam volna egyet a fején, és levan róla a gond. Úgy mérte végig a karjaimban tartott lányt, mintha a következő egyéjszakás kalandja lenne, és ez kihozott a sodromból. Automatikusan toltam magam mögé Bellát, és felszegtem az államat, ahogyan Demetri szemeibe néztem.

- Valami kivetnivaló van talán abban, hogy felelevenítjük a régi szép időket Bellával? – ütöttem meg a lehető leghétköznapibb hangnememet és felvontam a szemöldökömet.

A képességemnek köszönhetően előbb tudtam, hogy mi fog következni, mégis ökölbe szorultak a kezeim és kivillantottam a fogsoromat, ahogyan Demetri hozzákezdett „kikészítésemhez”.

- Hát, csak remélni tudom, hogy Lena tisztában van az apró kis múltidéző akcióddal – vonta meg a vállát, de természetesen nagyon is érdekelte, mit reagálok erre.

- Nem kell aggódnia a barátnőjének, nem történt semmi olyan közöttünk – lépett ki elém Bella és csípőre tette a kezét. – De ha már itt tartunk, akkor szeretném felhívni mindkettőtök figyelmét arra, hogy a verseny miatt vagyok itt, és nem azért, hogy pasizzak! – nézett először szúrósan Demetrire, aki védekezően feltartotta a kezeit, majd rám, de itt már megváltozott a tekintete.

Gyengédséget véltem felfedezni benne, és egy apró mosolyt is küldött felém. Ahogyan elhaladt mellettem, megérintette a karomat – apró és véletlen mozdulatsornak vélhette egy külső szemlélő – és meghallottam a fejemben a hangját.

„Köszönöm” – üzente gondolatban, de amint felfoghattam volna, hogy nyitva az elméje, már vissza is húzta a pajzsát és leszaladt a lépcsőn.