Before the Dawn - 16. fejezet (Part 2.)

Sziasztok!

Nem húzom, halasztom itt hasztalan szavakkal a dolgot, átengedem a porondot szerelmeseinknek, hogy újra megtudjuk, hogyan haladnak a dolgok tovább... és tovább... és tovább... :D
Puszmancs

Szylu

16. fejezet (Part 2.)

Mesélek, ha mesélsz – avagy milyen egy jó alku

„I've been thinking of everything
I used to want to be
I've been thinking of everything
Of me, of you and me”

(30 Seconds To Mars – The Story)

(Edward szemszöge)

Teljesen kihalt volt az utca, így nem sokat zavartattam magamat, hanem lehuppantam a padra. A szálloda fényei is elcsitultak, csak imitt-amott lehetett látni egy-egy fénynyalábot, ami áthasított az összehúzott függönyök között. Természetesen engem csak egy bizonyos összehúzott függönyös szoba érdekelt, és ezért mereven bámultam felfelé, le sem véve a tekintetemet az emeleti erkély ablakáról, ahonnan fény nem hatolt át az éjszakába, és mozgást sem igen láttam. Persze mindez nem jelentette azt, hogy senki nem tartózkodott a helyiségben, mert nagyon is tudatában voltam Bella jelenlétének. Ő viszont úgy tűnt, hogy nagy ívben tesz rám.

Aztán vagy egy órával később, amikor még mindig ott ücsörögtem, és egyik gondolat követte a másikat az agyamban, egyszer csak olyan dolog történt, amitől összerezzentem.

A függöny szétnyílt, az erkélyajtót pedig kitárták, ami egyenesen invitálásnak számított egy vámpír számára. Vámpír füllel hallottam, ahogyan a szobaajtóban lévő kulcs fordult egyet, és a zár is kattant. Tehát kétfelől is bejuthattam. Felkeltem, és nem tudtam letörölni azt az apró mosolyt az arcomról, amit a meghívás csalt rá. Már csak azt kellett kitalálnom, hogy melyik invitálásnak tegyek eleget. Egyszerűen csak másszak fel a falon és az erkélyen menjek be, vagy mint egy rendes, átlagos ember sétáljak be az ajtón, fel a lépcsőn és be az ajtón. Igazán nehéz döntés.

„Ha még sokáig ácsorogsz ott, visszavonom az ajánlatomat” – hallottam meg Bella hangját a fejemben, amitől újra elvigyorodtam és megindultam a főbejárat felé.

Ha már lúd, legyen kövér – gondoltam, és óvatosan lavíroztam el az ajtónál álló portás, és a recepciós mellett, akinek odavetettem.

- Miss Cullenhez jöttem.

Szegény teremtés persze tiltakozott volna, de már ott sem voltam, hanem megindultam a lépcsők felé. Kényelmes tempóban haladtam, hogy ne keltsek feltűnést, ha esetleg összefutok egy alvajáró szállodai vendéggel, de amikor az első lépcsőfokra tettem a lábamat, az apró, de kellemes bizsergést okozó hang ismét megszólalt a fejemben.

„Lifttel gyorsabb” – és meg mertem volna rá esküdni, hogy még egy halk kuncogással is megjutalmazott.

Akaratlanul is felsóhajtottam, és átsétáltam az ellenkező oldalon lévő lifthez, majd megnyomtam a hívógombot. Szerencsémre a fülke a földszinten volt, így az ajtó automatikusan kinyílt és be is léptem. Megnyomtam a megfelelő gombot és vártam, hogy felérjek Bella emeletére. A folyosón gyorsan szedtem a lábaimat, viszont a résnyire kinyitott ajtó előtt úgy torpantam meg, mintha egy sziklafalba ütköztem volna. Nagyot nyeltem és óvatosan belöktem az ajtót, ami halkan nyikorogva tárult ki.

Bella háttal állt nekem, és kifelé bámult az erkélyajtón, de amikor meghallotta, hogy beléptem, kissé hátrafordult és odaszólt.

- Ha megkérlek, becsuknád az ajtót?

Nem várt választ, egyszerűen visszafordult az ablak felé, és tovább folytatta a város feltérképezését. Az ajtó nyelve aprót kattant, ahogyan a helyére került, az én gondolataim viszont még mindig zavarosak voltak. Minek hívott ide, ha még arra sem veszi a fáradtságot, hogy kommunikáljon velem, azon kívül, hogy egyértelmű utasításokat ad?

- Milyen csendes minden – mondta halkan és továbbra sem nézett rám. – Ez a jó a kisvárosokban. Éjjel megszűnik a nyüzsgés, és béke száll mindenre. Nem is tudom, Alice miért volt oda annyira, hogy nagyvárosban éljünk. Persze, van egy csomó jó dolog, de…

Szívesen hallgattam volna még, mert a hangja mindig nyugalommal töltött el, de ez nem az a pillanat volt, amikor ennek a „szenvedélybetegségemnek” engedhettem, így félbeszakítottam.

- Szóval azért kaptam a szíves meghívást, mert azt szeretnéd velem megvitatni, hogy a következő költözésetek alkalmával hova menjetek? – vontam össze önkéntelenül is a szemöldökömet, de még mindig úgy álltam az ajtónál, mint akit odaszögeztek a padlóhoz.

Ez a költői kérdés, úgy tűnt, meghozta a várt sikert, mert Bella felém fordult és finoman, de cseppet sem boldogan elmosolyodott.

- Nem, a meghívást azért kaptad, hogy bocsánatot tudjak kérni – mondta és a szemei bánatosan csillantak meg a beszűrődő holdfényben. – Csak gondoltam, hogy valahogyan elkezdem a beszélgetést, és valamiért ez jutott eszembe.

Annyira megdöbbentem, hogy akaratlanul is léptem egyet hátra, aminek következtében beleütköztem az ajtóba. Ez természetesen nevetésre késztette Bellát, amit nem fojtott magába, hanem gyöngyöző kacajjal felnevetett.

- Oké, ki vagy te, és mit csináltál Bellával? – kérdeztem, és megembereltem magam, hogy közelebb lépjek hozzá.

Ő visszafordult a város felé, de előtte intett, hogy menjek oda mellé, és így is tettem. Közvetlenül egymás mellett álltunk, a karunk szinte összeért, és minden porcikám azért kiabált, hogy érintsem meg őt. Ő viszont nyugodtan ácsorgott mellettem, és úgy tett, mintha ott sem lennék. Na, persze, azért hozzám beszélt, de nem láttam rajta, hogy ő is majd megőrülne attól, hogy vissza kell fognia magát.

- Egyszerűen csak rájöttem, hogy nem volt jogom úgy viselkedni veled, mint ahogyan tettem pár órával ezelőtt – magyarázta, és éppen elkaptam azt a pillanatot, amikor lopva felnézett rám. – És ahhoz sem volt jogom, hogy olyan dolgokat vágjak a fejedhez. Mentségemre legyen mondva, hogy Demetri is felhúzott előtte, Rileyról már nem is beszélve, és hát te voltál az, akin csattant az ostor.

Most én voltam az, aki lopva lesandítottam rá, de addigra már rendezte az arcvonásait, és türelmesen nézelődött előre. Én meg moroghattam magamban, hogy már megint nem tudok kiigazodni rajta. Nem, ez így nem igaz. A helyes állítás az, hogy még most sem tudok kiigazodni rajta, és ez piszkosul frusztrált.

- Mondd, ne kímélj! – szólt és nyíltan felnézett rám.

Pár pillanatra összezavarodtam, ahogyan az aranybarna szemek meglepő gyengédséggel fúródtak a szemembe, de aztán nagy levegőt vettem, aprót ráztam a fejemen, és egy teljesen más dolgot nyögtem ki, mint amit terveztem.

- Mintha azt mondtad volna, hogy nem vagy képes a szemembe nézni – idéztem fel egy nem is olyan régi beszélgetésünket.

- Igen, ez így igaz – bólintott, és az arcát keretező tincsek rakoncátlan táncba kezdtek. – Viszont rájöttem, hogy kerülni sem tudlak…

Furcsán nézhettem vissza rá, mert ismét elmosolyodott.

- Újrafogalmazom – mondta és amíg gondolkozott, az alsó ajkát rágcsálta, amit én megbűvölten figyeltem. – Szóval, mindketten a körülmények áldozataiként szenvedünk, így kénytelenek vagyunk az elkövetkezendő pár hétben nap, mint nap találkozni, és nem vetne ránk jó fényt, ha úgy kerülnénk egymást, mint a leprások.

Várakozóan nézett fel rám, én pedig bólintottam, hogy folytassa.

- Tehát, arra a megállapításra jutottam, hogy jobb, ha fegyverszünetet kötünk. – Itt megállt, és pár pillanatra eltűnődött. – Vagyis hát a fegyverszünet nem is jó kifejezés, tekintve, hogy…

- Bella, kérlek! – nyögtem, mert kezdtem elveszíteni a türelmemet, hogy mégis hova a fenébe akar kilyukadni.

Bella kihúzta magát, nagyot sóhajtott és felém nyújtotta a jobb kezét.

- Barátok? – kérdezte és óvatosan felnézett rám.

Ízelítő a Before the Dawn 16. fejezetéből (Part 2.)

Sziasztok!

Tudom, hogy két hete nem volt friss, amiért szégyellem is magamat, de ilyen melegben megmozdulni sem volt kedvem, nem hogy írni... Most viszont megembereltem magamat és ennek eredményeképp hoztam most egy ízelítőt, és holnap vagy holnapután jön a teljes fejezet. Még egyszer bocsánat. :$
Puszmancs
Szylu

"Teljesen kihalt volt az utca, így nem sokat zavartattam magamat, hanem lehuppantam a padra. A szálloda fényei is elcsitultak, csak imitt-amott lehetett látni egy-egy fénynyalábot, ami áthasított az összehúzott függönyök között. Természetesen engem csak egy bizonyos összehúzott függönyös szoba érdekelt, és ezért mereven bámultam felfelé, le sem véve a tekintetemet az emeleti erkély ablakáról, ahonnan fény nem hatolt át az éjszakába, és mozgást sem igen láttam. Persze mindez nem jelentette azt, hogy senki nem tartózkodott a helyiségben, mert nagyon is tudatában voltam Bella jelenlétének. Ő viszont úgy tűnt, hogy nagy ívben tesz rám.

Aztán vagy egy órával később, amikor még mindig ott ücsörögtem, és egyik gondolat követte a másikat az agyamban, egyszer csak olyan dolog történt, amitől összerezzentem."

Vérvörös alkonyat

Sziasztok!

Nem szaporítom a szót - meg jelen pillanatban nem is vagyok olyan állapotban -, hanem rögtön a dolgok közepébe vágok.
Két évvel ezelőtt ezen a napon vetettem papírra - szó szerint - az akkor még névtelen és cseppet sem kigondolt fanficem első fejezetét, majd tettem közzé a Merengőn.
Most, két évvel később több, mint 600 oldalt olvashatok vissza e-book formájában, köszönhetően Kriszemnek és Pupimnak, akik időt és energiát nem kímélve dolgoztak, hogy "gatyába rázzák" első "gyermekemet".
És mivel szülinap, ezért ünneplünk! :D
Minden Kedves Olvasóm, aki szeretné e-book formában a Vérvörös alkonyatot, az dobjon egy mailt a szokott címre - szylu.mccarty@gmail.com - és elkezdem kipostázni e-mailekben. A későbbiek során természetesen egy letöltőlinket is kiteszek majd, hogy mindenki elérje, és ne kelljen arra várni, mikor esz a gép elé a fene, de ez most egy ideiglenes megoldás, amit igénybe lehet venni! :D
Tehát hajrá és KÖSZÖNÖM még egyszer minden Olvasómnak, hogy kitartottak mellettem és számíthatok Rátok! :)
Puszmancs

Szylu

Before the Dawn - 16. fejezet (Part 1.)

Sziasztok!

Kicsit késve, de megjött a friss, ám csak az első fele. A második felével egy kicsit gondban vagyok, hogy milyen szemszög legyen, ezért Rátok bízom. Írjátok meg komiban, hogy arra lennétek kíváncsiak, hogyan keveredett össze Jazz és Will, tehát Casey szemszög legyen, vagy tudjuk meg, hogy mit tesz Edward a heves beszélgetés után! Most a Ti kezetekben a szemszög sorsa! :)
Puszmancs
Szylu

Mesélek, ha mesélsz – avagy milyen egy jó alku

„I've been thinking of everything
I used to want to be
I've been thinking of everything
Of me, of you and me”

(30 Seconds To Mars – The Story)

(Casey szemszöge)

- Na nem, ez teljességgel ki van zárva! – csattantam fel és tüntetőleg karba fontam a kezeimet. – Jobb, ha ezt kivered a fejedből! És hiába mereszted rám azokat az éjfekete szemeidet, ebbe nem megyek bele!

- De elfogadtad a vacsorameghívásomat – vetette ellen Will és mögém kerülve tuszkolni kezdett a fák közé – jobban mondva a sűrűjébe.

Igen, már a Will megszólításnál tartottunk, de ez nem jelentett semmit, hiszen ő kért meg rá, hogy így hívjam, mondván: „A William túl távolságtartó.” Én meg nem akartam meggyőzni róla, hogy jobb neki, ha megfelelő a távolság kettőnk között. Mert ez nem lenne teljesen igaz a részemről, főleg most, hogy a kezei finomam simultak a vállaimra, és gyengéden próbált befelé tolni az erdőbe. Mármint eddig is az erdőben haladtunk, de… Oh, bonyolult!

- Mert azt hittem… – haraptam el a mondatot, miközben egy kidőlt fán másztam át.

- Roppant kíváncsi vagyok, hogy mi az, amiben hittél – nógatott, és nagyon jól tudta, hogyan provokáljon.

- Szóval azt hittem, hogy majd elkapunk pár rosszfiút és lakmározunk a vérükből, míg az arcunkon csorog lefelé a minket éltető nedű – vettem elő a szarkasztikus hangomat és szúrósan néztem rá.

- Gondolkodtál már rajta, hogy eljátszd Drakula női változatát egy hollywoodi filmben? – kérdezte mosolyogva, de nem is várva a válaszomat, folytatta. – Mert ha egyszer is átfutott azok alatt a dögös vörös loknik alatt, akkor most kell, hogy kiábrándítsalak. Még egy harmadik kategóriás rossz horrofilmben is csúnyán megbuknál.

Megtorpantam, aminek következtében Will hátulról nekem jött és lekaszált. Ez viszont nekem kedvezett, mert a kezem ügyébe eső mindenféle valaha élőnek titulált dolgot hozzá tudtam vágni. Vagyis repkedtek a falevelek- és ágak, néhány pórul járt virág és nem fukarkodtam a földdel sem.

A gazember azonban csak nevetett és már a hasát fogta a fene nagy jókedve miatt. Egy idő után elfogyott a munícióm, és a várt hatás is elmaradt, így felegyenesedtem, nőiesen leporoltam magamat és elindultam a fák között – remélhetőleg arra, amerről jöttünk.

Már vagy tíz perce cammogtam dühösen, és azon morfondíroztam, hogy vajon idefelé jövet is ennyit gyalogoltunk, amikor egy közeli fáról megszólalt egy gúnyos hang.

- Nem jó felé mész – jelentette ki Will a lábát lóbálva és esküszöm, még a körmeit is piszkálta.

- Remek, akkor a másik irány lesz – morogtam az orrom alatt és bemutatva egy száznyolcvan fokos fordulatot megcéloztam a „másik iránynak” titulált irányt.

- El fogsz tévedni – kiáltott utánam Will, de nem úgy tűnt, mintha ez nagyon felzaklatná, sőt, még arra sem vette a fáradtságot, hogy lemásszon, és utánam jöjjön.

- Vámpír vagyok és nem lehet olyan nagy ez az erdő – dünnyögtem és célirányosan haladtam előre.

Hallottam, hogy felsóhajtott mögöttem, és egy tompa puffanást követően már ott is lépdelt mellettem.

- Rendben, egy másik ajánlat – mondta zsebre dugott kézzel, és úgy nézett ki, mint egy nagyra nőtt tizenéves, aki hirtelen nyúlt meg, és nem tud mit kezdeni a végtagjaival.

Csak az a francos kecsesség, meg a magabiztosság nem passzolt az összképbe. És az is lehet, hogy tényleg tizenéves volt, amikor átváltoztatták – ezt a témát még nem hoztuk szóba.

- Te meg az ajánlataid – motyogtam és előre szegeztem a tekintetemet.

- Oké, akkor előtte egy előajánlat. – Nem tehettem róla, a perifériás látásom azonnal ráfókuszált szívdöglesztő mosolyára. – Vagy elfogadod az ajánlatomat, amit most fogok vázolni, vagy itt hagylak az erdő kellős közepén.

Megálltam és összeszűkült szemekkel meredtem rá.

- Képes lennél itt hagyni az erdőben, kitéve ezzel mindenféle ragadozó éles fogának? – förmedtem rá, mire felemelte a mutatóujját, így jelezve, hogy várjak, amíg átgondolja a dolgot.

- Minden kétséget kizáróan igen a válaszom – vigyorodott el kajánul és félreugrott a kezem elől, amivel vállon akartam csapni. – És nem szabad megfeledkezni arról az apró, ám nem elhanyagolható tényről, hogy jelen pillanatban te vagy az egyik legélesebb foggal rendelkező egyén ebben a dzsungelben – mutatott rá a nyilvánvaló tényre.

- Még hogy déli jó modor – motyogtam és várakozóan tekintettem rá.

- Tudtommal egy szóval sem említettem, hogy déli lennék, de ez most nem fontos – legyintett. – Az ajánlatom a következő: mivel kopognak a szemeim az éhségtől, ezért én mindenképpen vadászni fogok, te pedig, ha akarsz, velem jöhetsz és…

- És egyetlen nyamvadt fűzabálót sem kell megkóstolnom? – kotyogtam közbe.

- Nem foglak kényszeríteni rá, ezt megígérhetem – esküdött meg felemelt bal kézzel, míg a jobbot a szívére helyezte.

- Eddig tetszik – bólintottam, hogy folytassa.

- És utána pedig mehetsz, és annyi drogos, alkoholista rosszfiút zabálhatsz fel, amennyit csak akarsz, nem fogom utadat állni – fejezte be a mondatot.

Eltöprengtem egy darabig a lehetőségeken, és úgy találtam, hogy ez mindenképpen egy csábító ajánlat.

- Rendben van, benne vagyok – nyújtottam a kezemet, és egy kézfogással megpecsételtük a dolgot. – Viszont köteles vagy mesélni közben.

Értetlenül vonta össze a szemöldökét, így megmagyaráztam.

- Arról, hogy hogyan ismerkedtetek össze Jasperrel, meg hogy mi ez a rejtélyes képességed, ami az őrületbe kerget.

- Azt hiszem, hogy ezen irányú kíváncsiságodat ki tudom elégíteni – kacsintott rám, és határozottan megindult egy bizonyos irány felé. – De csak visszafelé menet, most csendben kell maradnunk, hogy a legjobb fogásokat nehogy elriasszuk.

Miért van az, hogy a férfiaknál muszáj, hogy övék legyen az utolsó szó? És mi ez a fene nagy késztetés nálam, hogy ezt megcáfoljam? Ezen nem agyalhattam túl sokáig, mert a számon már ki is csúszott egy mondat, amit jobb lett volna, ha lenyelek.

- Amúgy tetszik a hajad!

Will erre csak hátrafordult, és megdobott egy olyan mosollyal, amit eddig csak kevésszer használt. Ez egy őszinte és kedves mosoly volt, nem az a „ki, ha én nem!” vigyor, amit a legtöbb esetben felvillantott.

Úgy éreztem, hogy ez a srác még több titkot tartogat, mint amit egy ilyen volterrai látogatás alkalmával fel lehet fedezni. És ezek a titkok nagyon is vonzottak.