Íme, itt a 18. fejezet első része, olvassátok, véleményezzétek! :)
Pár napon belül jön a második része, ami... Nem, nem mondom meg, milyen szemszög lesz, legyen ez egy apró meglepetés! ;) Oh, és lesz még meglepetésben bőven részetek, de ezt majd szép lassan úgyis mondom/írom! :)
Puszmancs
Szylu
18. fejezet
Mire vagy jó?
„Csak keresed magad,
Hogy mire vagy jó?
Csak kérdezed magad,
Hogy mire vagy jó?
Ha a szíved cserben hagy,
Mire vagy jó?
Ha a dühöd elragad,
Mire vagy jó?”
(Ákos: Mire vagy jó?)
(Casey szemszöge)
Csak az egyik szempillája alól sandított fel rám, hogy lássa, milyen hatást értek el a szavai, aztán nagyot sóhajtott, és mozdulatlanná dermedt, mint aki itt akarja tölteni élete – létezése – hátralevő részét. Tudtam, hogy nem fog válaszolni a kérdésemre, ahhoz túlságosan személyes volt, és friss ismeretségünk nem tette lehetővé, hogy ennyire mélyre ássunk egymás múltjában. Sejtettem, hogy gondolatban valahol messze járt és nem tudtam legyűrni a késztetést, hogy használjam rajta a képességemet. Óvatosan kinyújtottam a karom, és megérintettem a kézfejét, de ismételten csak a nagy semmi. Nulla, zéró, nuku.
Elégedetlenül felhorkantam, és már éppen faképnél hagytam volna, amikor halk kuncogás bukott ki az ajkai közül, és hirtelen felült. Az arcunk ezáltal egy magasságba, és vészesen közel került egymáshoz. Ha mindez nem lett volna elég, még ráadásként szórakozottan nyúlt az egyik tincsem után és lustán tekergetni kezdte az ujjai között, de egy percre sem vette le rólam a szemét. Szája szegletében hamiskás mosoly bujkált, és nem tudtam eldönteni, hogy képen töröljem, így rugdosva el a pillanatot, vagy hagyjam, hogy kiszórakozza magát, és csak utána képeljem fel. Amíg így tanakodtam, ő halkan, de határozott hangon beszélni kezdett.
- A legtöbb vámpírhoz hasonlóan, már persze itt azokról beszélek, akik rendelkeznek valamilyen különleges képességgel, gyengén ugyan, de én is érzékeltem, hogy valami… hogyan magyarázzam el? – ráncolta össze aggodalmasan a homlokát, és hirtelen minden figyelmét az ujjai közül kicsúszó, majd köré fonódó hajamnak szentelte.
- Azt hiszem, tudom, hogy mire célzol – siettem a segítségére, hogy könnyebben folytatni tudja a történetet.
Szórakozottan pillantott fel rám, és az apró tincs kihullt a kezéből, de mielőtt még a kulcscsontomra ért volna, ismét az ujjai közé csippentette.
- Alig ismerlek, de néha kitör a frász attól, hogy mennyire az ember veséjébe látsz – mormolta az orra alatt.
- Szakmai ártalom – rántottam meg a vállam, és türelmesen vártam, ami valljuk be őszintén, nem volt ínyemre.
Ahhoz voltam hozzászokva, hogy egy kis tipitapi és hopp, máris megkaptam a megfelelő információkat, nem pedig harapófogóval kell kiszednem azokat valakiből. Agyrém!
Will érdeklődve nézett fel rám, és rájöttem, hogy magyarázatot vár tőlem.
- Hozzátartozik a munkaköri leírásunkhoz, hogy többek között a frászt kell hoznunk másokra – hecceltem egy picit, hogy ne legyen annyira feszült.
- Hát, meg kell hagyni, piszkosul jól csinálod – dobott felém egy apró mosolyt, de pár másodperc múlva ismét elsötétült a tekintete.
Gondoltam, hogy nem kínzom tovább, ezért felajánlottam, hogy hagyjuk a fenébe az egészet, és menjünk vissza a kastélyba, de csak megrázta a fejét.
- Ha most hagyjuk a fenébe az egészet – macskakörmözött a levegőbe –, akkor addig fogsz a nyakamra járni, amíg ki nem csikarod belőlem, amit tudni szeretnél, nincs igazam?
- Ez azért erős túlzás, valljuk be őszintén – védekeztem, mire hitetlenkedve mordult fel. – Én úgy fogalmaznék, hogy minden eszközt bevetnék annak érdekében, hogy megtudjam az engem érdeklő apró, ám nem elhanyagolható részleteket.
- Akkor tennem kell valamit azért, hogy ne kelljen az okos kis buksidat felesleges rejtélyek megoldásával megterhelned – mondta, és játékosan megpöckölte az orrom, mielőtt ismét visszafeküdt a fűbe.
Sértődötten dörzsöltem meg a támadást szenvedett testrészemet, de nem fűztem hozzá semmit a dologhoz.
- A képességem kulcsa abban rejlik, hogy testi kontaktusba kell kerülnöm azzal az illetővel, akin használni szeretném. Vagyis jobban mondva csak azon tudom használni, aki ellenem szándékozik használni a sajátját. És mindegy, hogy ártó cél, vagy, mint pár perccel ezelőtt történt, pusztán a kíváncsiság vezérli az egyént. Ez a tulajdonságom már emberként is megvolt, ezért nem tudta rajtam érvényesíteni a „hatalmát” Jasper.
- Hát, öcsém, neked tuti, hogy marketingesnek kellett volna menned, ha emberként tengeted tovább a mindennapjaidat, és persze a 21. században – szúrtam közbe, mert éreztem, hogy itt most egy kicsi szünetet fog tartani a mesélésben.
- Nagyon örülnék neki és megtisztelnél vele, ha kifejtenéd nekem, hogy most mégis mi volt a problémád az utóbbi – gyors fejszámolást végzett, láttam rajta – négy mondatommal.
Meguntam, hogy úgy tegyek, mintha minden egyes szaván csak úgy csüngenék – persze nagyon is odafigyeltem arra, amit mondott –, ezért követtem a példáját és én is hanyatt feküdtem. Éreztem a tenyerem alatt a fűszálakat, amik kellemesen csiklandozták a bőrömet, és csak pár pillanatra ugyan, de eltűnődtem rajta, hogy miért nem töltök több időt idekint. Hiszen annyira nyugodt és békés minden. De ezt a lelki dilemmát majd megvitatom magammal egy másik időpontban.
- Azt kifogásolom, hogy sikerült olyan jól körülírnod a képességedet, hogy még mindig nem tudom, tulajdonképpen miért kapok minden egyes alkalommal agyvérzést, amikor nem sikerül használnom rajtad az enyémet – válaszoltam jó kislány módjára, és letéptem egy fűszálat, hogy ezzel is enyhítsem némiképpen frusztráltságomat.
Ah, még mindig jobb, mint hogyha valaki fejét tépném le, esetlegesen az őrmesterben tennék kárt. Bár tegyük hozzá, hogy szerintem egy kis harapdálásba még nem halna bele, de erről majd egyszer meggyőződöm saját magam bizonyos körülmények és hosszasabb ismeretség után.
- Pedig pofonegyszerű a dolog: a legelső érintés során a képességem úgymond letapogatja a másik vámpír képességét, és olyan védekező-rendszer lép életbe nálam, ami talán az emberi immunrendszerhez hasonlítható.
- Szóval, ha jól értelmezem, márpedig nagyon jó vagyok az értelmezésben, akkor a képességed vírusként érzékeli a többi képességet, és egyszerűen csak védekezik külső behatások ellen.
- Zseniális Sherlock, gratulálok! – nevetett fel, és még tapsot is kaptam.
Jó, rendben, a képességére már fény derült, de engem ennél több is érdekelt.
- Oké, akkor mehetünk tovább – noszogattam. – Ott tartottunk, hogy már a polgárháborús időkben sem hatott rád Jasper képessége. Mi történt után?
Will olyan hirtelen kelt fel, hogy már csak arra eszméltem, ahogyan fölém hajolt és kezeivel megtámaszkodott a fejem mellett.
- Hátrébb az agarakkal, Miss Crawford! – mosolygott rám, és közel jártam hozzá, hogy cseppfolyós állapotba kerüljek. – Folytatom, de előbb kiskegyed jön. Mi az Ön története?
